Cukorbetegség

2019.01.12. 16:24

Diabéteszesként is fontos mozogni

Előadással, tanácsadással is készültek az érdeklődőknek.

Süli K.

Forrás: Heves Megye Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Két különleges programmal indította az új esztendőt a Cukorbetegek Egri Egyesülete. Pénteken a gyermekdiabétesz-napról emlékeztek meg, amelyet minden évben január 11-én ünneplünk. 1922-ben ugyanis ezen a napon oltottak be első alkalommal inzulinnal cukorbeteg gyermeket. Az évforduló apropóján a szervezet ifjúsági szekciójának tagjai egy jó hangulatú találkozón vettek részt a Hotel Eger bowling termében. Az összejövetelre olyan diabéteszes fiatalokat is vártak, akik bár nem tagjai az egyesületnek, szívesen csatlakoznának.

Dr. Kárpáti György tartott előadást a megjelenteknek Fotó: Huszár Márk / Heves Megye Hírlap

Szombaton a városházán rendeztek programot, amelynek fő célja a mozgás jelentőségének hangsúlyozása volt. A témában dr. Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a nemzet sportolója tartott előadást, aki maga is cukorbeteg. A résztvevők ezen felül tájékoztatást kaptak az egyesület testsúlykontroll programjáról, valamint részt vehettek egyéni tanácsadáson és vércukormérésen is. Dr. Kocsis Ildikó belgyógyász, diabetológus pedig, a helyes táplálkozás kialakításához szolgált jó tanácsokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában