hála

2020.03.23. 13:47

Egerben is megtapsolták az egészségügyi dolgozókat (videókkal)

Eger is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez a közösségi oldalon, ahol az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók munkáját lehet megköszönni.

Heol

Budapest, 2020. március 22. Tapssal mondanak köszönetet egy ház lakói a koronavírus-járvány elleni küzdelemben helytálló egészségügyi dolgozóknak Káposztásmegyeren 2020. március 22-én. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Tapsoljuk meg a HŐS dolgozókat! Ők nem maradhatnak otthon. – olvasható a Facebookon létrehozott csoportban. A polgárok Európa-szerte próbálják megköszönni az egészségügyi alkalmazottak emberfeletti munkáját a járványhelyzetben. Magyarországon is számos akció indult, hogy törődéssel, ételszállítással segítsünk az orvosokon, ápolókon, mentősökön. Dél-Európában – Spanyolországban és Olaszországban – kezdődött a trend, miszerint a lakosok az erkélyeikről tapsolva üzennek az egészségügyben dolgozóknak. A kezdeményezés hazánkban, vasárnap este pedig Egerben is megvetette a lábát.

Halmai Zoltánné Viktóriával, az egri esemény egyik képviselőjével beszélgettünk.

– Miért tartja fontosnak az esemény megszervezését?

– Szolidaritás! Ez most egy lecke mindenkinek, hogy változni és változtatni kell a hozzáállásunkon mindenben. Magunkba kell nézni, de másokra is, önző világot teremtettünk! Akik most dolgoznak megérdemlik a tapsot.

Mennyien csatlakoztak eddig?

– Párhuzamosan fut két egri esemény, egy másik hölgy is csinált, sajnos ő hozzá nem jutott el az általam készített esemény, de összedolgozunk, hisz a cél az, ami számít. Az esemény alapján eddig megközelítőleg 1000-1100 embert értünk el. De van Facebook csoport is, a TAPSOLJ VELÜNK!, ahol 7000 tag van, de folyamatosan növekszik a létszám.

– Milyen visszajelzéseket kapott a kezdeményezéssel kapcsolatban?

– Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Jó érzéssel tölt el, hogy össze tudunk fogni, ebben a nehéz időszakban. Igaz nem tűnik soknak, az amit csinálunk, de ha csak egy ember, aki munkába menet vagy hazafelé hallja a tapsolókat mosolyog, akkor már elérte a célját a mozgalom.

– Miben segíthetünk, mit tehetünk mi?

– Abban, hogy minél több emberhez eljusson a mozgalom. Hívjátok fel a figyelmet, otthon maradni nem csak kanapén ülve lehet, hanem valami jót is tehetünk közben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában