már nagyon vártuk!

2019.05.10. 17:30

Elindult az ország legújabb libegője a Mátrában – Fotók, videó

Átadták a Mátra legjobban várt új attrakcióját, a sástói Mátra Libegőt, amely egy közel ötszáz méter hosszú felvonó. A libegő hazánk legmagasabban fekvő tavát köti össze a Mátra legnagyobb kalandparkjával.

Hliva Éva

Nagy pillanata ez a Mátrának, kezdte a konferanszié a Mátra Libegő átadásán. Az egyébként magánberuházásból megvalósult fejlesztést az Oxygen Adrenalin Park tulajdonosa álmodta meg évekkel ezelőtt. Palik Tibor elmondta, régi tervük volt, hogy a két helyszínt, a kalandparkot és a kempinget, valamilyen módon összekössék, a turisták számára közelebb hozzák egymáshoz.

– Húsz évvel ezelőtt a sástói kemping nem volt turistacsalogató hely, mert a terület elhanyagolt volt, régi elavult faházak álltak rajta eladásra várva. Akkor befektetésként figyeltünk fel a területre, ahogy a közelben lévő valamikori kőbányára is, amely szinte tájsebként éktelenkedett itt. Aztán 2006-ban megépült a bob pálya és azóta folyamatosak a fejlesztések – idézte fel a kezdeteket Palik Tibor az átadó ünnepségen.

 

Gyöngyös polgármestere beszédében kiemelte, hogy egy beruházássorozat indult el az elmúlt időszakban a Mátrában. – Ez egy megtérülő beruházás lehet a jövőben, hiszen a mátrai turizmus folyamatosan fejlődik és ha elindul a kiemelt turisztikai térség projektje még több látványosság, attrakció érkezhet a környékre – fogalmazott Hiesz György.

– Ez egy felemelő hely – szólt Horváth László a pódiumra állva. A térség országgyűlési képviselője beszédében a vállalkozás példaértékűségét méltatta.

– Vendégszerető, szép, harmonikus, izgalmas és erős ez a hely, pont olyan, amilyennek a Mátrát is látjuk és szeretnénk, ha az utánunk következők is így látnák. Ám ahhoz, hogy álmainkat megvalósítsuk elkötelezettség és a bátorság kell.

Az új libegőt ünnepélyes szalagátvágás után hivatalosan is elindították, így mától nyitvatartási időben bárki kipróbálhatja a Mátra legújabb attrakcióját, amely több kilátó összekapcsolására is szolgál. Az alsó állomástól néhány perc sétára van ugyanis a sástói kilátó, míg a felső állomástól nem messze található a Hanák Kolos kilátó.

Jelentős lehet a turisztikai vonzereje

A 24-es számú főút felett is áthaladó felvonó alsó állomása a sástói parkoló közelében, a felső állomása pedig az Oxygen Adrenalin Parkban található. A kötél talajszinttől mért legnagyobb magassága eléri a 17 métert. Tiszta időben a hét perces utazási idő alatt megcsodálható Sástó, Gyöngyös, az Alföld, de akár a Budapest környéki hegyek is. A fejlesztés a vonzerőn túlmutató szerepe, hogy a népszerű kirándulóhely parkolási gondjait is enyhíti, mivel a Sástón rendelkezésre álló szűkös kapacitás a közvetlen összeköttetésnek köszönhetően immáron kiegészül a felső állomásnál található nagy befogadóképességű parkolóval. A Mátrában az elmúlt években egyre több turista fordult meg, a térségben a vendégéjszakák száma mintegy félmillió, amelyet jelentős napi látogatóforgalom is kiegészít. A legtöbb látogató Gyöngyös felől érkezik, így az 507 méteres magasságban fekvő Sástó, amely hazánk legmagasabban fekvő tava, a Mátra egyik fő kapuja jelentős turistaforgalommal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában