egy tisztább környezetért

2019.12.14. 11:30

Eredményes volt az összefogás a Tisza megtisztításáért

A téli időszak a folyami hulladékok útjának kutatásával folytatódik a csapat számára.

Sz. K.

Forrás: Pet Kupa

Fotó: Bankó József

A kiskörei vízlépcsőnél tízezer tonna hulladék és uszadékfa megállításával, kitermelésével és feldolgozásával zárult az a háromoldalú összefogással megvalósított akció, amelyet a PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola hirdetett meg július közepén – adta hírül Dóra Szilvia, a PET Kupa kommunikációs vezetője. A PET Kupa szervezett akcióinak köszönhetően a Tisza-tónál és a folyó felsőbb szakaszain további harminchat tonna hulladéktól mentesült a folyó. A kiemelt műanyag több mint felét újra felhasználják, a téli időszak pedig a folyami hulladékok útjának kutatásával folytatódik.

Az árvizekkel szinte minden évben jelentős ­mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le a Tiszán. A kiskörei vízlépcső az első olyan műszaki létesítmény, ami megállítja a szemétáradatot. Idén minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett, a duzzasztómű felett kialakult torlasz felülete elérte a tizenhétezer négyzetmétert. A helyzet felszámolása és hatékony kezelése érdekében fogott össze az állami, vízügyi, civil és vállalati oldal. Cél volt a folyamatos védekezés, a kitermelt hulladék jelentős mértékű újrahasznosítása és a folyó megtisztítása.

A PET Kupa önkéntesek és hulladékgazdálkodási szakemberek bevonásával végezte el a műanyag- és kommunális hulladék szakszerű szétválogatását. Ezzel segítették a hulladék megfelelő elszállítását és újrahasznosítását.

Kihalászták a szemetet Fotó: Bankó József / Pet Kupa

A helyzet felszámolására a Coca-Cola Magyarország a Hulladékmentes Tisza projekt keretében nyújtott anyagi támogatást. A takarító-, környezetvédelmi akciók sorozatában a PET Kupa idén olyan vállalati csapatépítő programokat szervezett, amelyek keretében a cégek önkéntes munkatársaikkal gyűjtötték össze a hulladékot. A Kiskörén, Dinnyésháton és Tiszafüreden lebonyolított csapatépítő programokkal összesen nyolc tonna hulladékot távolítottak el a tóból és árteréből.

A tó ökológiai kincseinek és turisztikai célpontjainak védelméhez a PET Kupa idén először azzal is hozzájárult, hogy pillepalack hajókkal két hulladékderbit rendezett a Tisza-tavon. A versenyekkel és év közben idén összesen harminchat tonna hulladékot termeltek ki és dolgoztak fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában