régi-új vezetés

2019.10.23. 07:56

Esküt tett az új testület Pétervásárán, folytatják a munkát

Megtartotta alakuló ülését a város régi-új testülete október 21-én délután. A grémium összetétele nem változott, Eged István polgármester Boros Csaba alpolgármester segítségével irányítja a települést.

B. K.

Az új testület zökkenőmentesen folytathatja a munkát

Fotó: Szántó László

A grémiumnak is újra bizalmat szavaztak, így továbbra is Abelovszki Ildikó, Barta Gábor, Boros Csaba, Juhász Attila, Tóth János, Varró Magdolna képviselik a város lakosságát.

Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott jelenlétével és köszöntőjével emelte az ünnepi alakuló ülés ceremóniáját. Az ünnepélyes eskütétel után a Tamási Áron Általános Iskola diákjai verssel köszöntötték az újonnan megválasztott testületet.

Ezt követően Eged István ismertette programjának legfontosabb megvalósítandó elemeit. Kiemelte, az elkövetkező években tovább szeretné erősíteni a város járási központi szerepét, a vállalkozókkal és a vállalkozásokkal való szoros együttműködésre törekszik. Elhangzott, a a 23. számú főút megújításával, valamint a 21. számú főút már elkészült becsatlakozásával óriási lendületet kaphat a helység gazdasági szempontból, hiszen így másfél óra alatt elérhetővé válnak Budapest és azok a gazdasági szereplők, amelyek eddig infrastrukturális okok miatt nem települtek a környékre. Ez az akadály elhárul előlük. Kitért arra is, hogy a Keglevich kastély vagyonkezelési jogának megszerzése a következő években hatalmas feladatot jelent majd. A hasznosítására megfelelő tevékenységet kell találni. Terveket, hatástanulmányokat kell készíteni, majd forrásokat keresni a fejlesztéshez.

Az új testület zökkenőmentesen folytathatja a munkát Fotó: Szántó László

– A legfontosabb, hogy olyan funkciót találjunk, amely a későbbiekben önfenntartó ódon működhet. Az elkövetkezőkben mindenképpen megépül az általános iskola mellett az uszoda is, amelyhez a szükséges telkeket megvásároltuk, a telekösszevonás folyamatban van, az utóbbi egy évben megteremtettük a feltételeket az építkezés megkezdéséhez – fogalmazott.

Kifejtette azt is, hogy Pétervásárán nagyon sok eladó ingatlan van, épp ezért a jövőben szorgalmazza egy ingatlan-nyilvántartás létrehozását, segítve egyrészt az eladókat, másrészt a vevőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában