eger

2017.07.21. 08:10

A fák alatt is lapozgathatunk

Lassan tíz esztendeje működik a parkkönyvtár az Érsekkertben, s két éve mindennap kínálnak olvasnivalót a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkatársai.

J. H.

 

Szolgáltatásuk iránt szerdán délelőtt is sokan érdeklődtek, Pauer Erika gyermekkönyvtáros pedig elmondta: programjuk töretlen sikernek örvend, naponta legalább negyvenen látogatják meg őket. Az érdeklődők olvashatnak a fák árnyékában, kölcsönözhetnek, visszavihetnek könyveket és be is iratkozhatnak: tehát szinte minden szolgáltatás elérhető.

A különleges kezdeményezés sikere töretlen Fotók: Berán Dániel

– Legalább 150 könyv van kint egyszerre. Terveink szerint még augusztus 8-ig leszünk az Érsekkertben hétköznaponként – árulta el, hozzátéve: parkkönyvtár-programjukat nemrég mutatták be Miskolcon, a Könyvtárosok 49. Vándorgyűlésén, jövő évben, a jublieumi keszthelyi találkozóra pedig azt tervezik, hogy a triciklivel bejárják a Balaton-felvidéket.

– A legnagyszerűbb, hogy akik kezdetben még gyermekként jártak ide hozzánk, már iskolásként térnek be könyvtárainkba – jegyezte meg Erika.

J. H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában