Erasmus+

2019.05.08. 15:55

Fontos a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzése az egri iskolában

Az Egri Szakképzési Centrum Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az „Erasmus+” program keretében pályázatot nyert „Good School for the 21st Century” címmel.

M. H.

Cél, a nemzetközi együttműködés fejlesztése

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

A programban hazánk mellett öt nemzet, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Törökország vesz részt. A kiemelt cél a nemzetközi együttműködés, a tanulók idegennyelvi kompetenciáinak fejlesztése és a csapatmunka erősítése.

Cél, a nemzetközi együttműködés fejlesztése Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Az egri iskola ad otthont a harmadik projekttalálkozónak, május 7. és 11-e között. Rázsi Botond, a megyeszékhely alpolgármestere is köszöntötte a megjelenteket. Szólt Eger történelméről, kultúrájáról, az egri borról, megemlítette ipari jellegét is, majd hasznos időtöltést kívánt a hallgatóságnak. Uzelman Tamás az intézmény igazgatója elmondta, az iskola több éve részese egy projektmunkának, legutóbb eredményesen pályáztak szlovák partnerükkel.

– Mindenképp fontos számunkra, hogy diákjaink nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodjanak, szert tegyenek baráti kapcsolatokra – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában