Eger

2018.09.10. 07:00

„Ha most kéne, ugyanezt a pályát választanám”

Az elmúlt évtizedekben végzett kisgyermek­nevelői munkásságáért Pro Agria szakmai díjat vehetett át augusztus 20-án Egerben Papp Irén. A szakemberrel az elmúlt 39 évről, a felgyorsult világ gyermekekre való hatásáról, és arról is beszélgettünk, mi okoz számára sikerélményt.

Süli Kinga

Papp Irént motiválják az olyan „apróságok”, ha látja, nyugodtan játszik egy csoport Fotó: Márkus Attila

– Harminckilenc éve van a pályán. Annak idején miért ­éppen emellett a hivatás mellett döntött?

– Ez számomra valahogy mindig evidens volt, már gyermekkoromban tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Pályaválasztáskor csak az volt a kérdés, hogy az óvodás vagy a fiatalabb korosztály mellett döntsek. Végül azért voksoltam az utóbbi mellett, mert nem játszottam semmilyen hangszeren, és ahhoz, hogy óvónő legyek, ez kellett volna, a kisgyermeknevelő munkához azonban már az énekhangom is elég volt.

– Könnyen sikerült elhelyezkednie?

– Szerencsére remek oktatást kaptam, sok továbbképzésünk volt, ezért szakmailag megfelelően felkészült voltam. A bölcsődék már eléggé telítettek voltak abban az időben, ezért egy gyermekotthonba jelentkeztem. Ez abból a szempontból nehéz volt, hogy ott huszonnégy órás műszakok voltak, nehezebb volt a munka, ha beteg volt a gyermek akkor is nekünk kellett gondozni, a fürdetés, körömvágás, minden a miénk volt, de nagyon szerettem csinálni.

– A gyermekotthonban önök úgymond a szülőket helyettesítették, hiszen árva gyermekeket gondoztak. Ezt nehéz volt kezelnie?

– Én azt mondom, hogy ­erre születni kell. Meg lehet tanulni az alapokat, de azt már nekem kell megoldanom, hogy hogyan bánjak a gyermekkel úgy, hogy ne kezdjek túlzottan kötődni, de mégis érezze, hogy szeretem. Soha nem mentem úgy be, hogy „szegény árva gyerekek”. Én azért feleltem, hogy testileg-lelkileg rendben fejlődjenek, szívvel-lélekkel odatettem magam, szerettem őket, gondoztam őket, de sajnálat soha nem volt bennem. Engem feltölt ez a munka. Ha most kéne pályát választani, újra ezt választanám, és ez óriási dolog, hogy az ember azt csinálhatja, amit szeret.

– Miért váltott bölcsődére?

– Mindössze annyi volt az oka, hogy már nehezen viseltem a folyamatos munkarendet, nem volt hétvégém, ünnepnapokon is dolgozni kellett, és ezt nem bírtam tovább, ez 2000-ben volt. Akkor kerültem a jelenlegi helyemre, ezt is ugyanannyira szeretem.

– Hogy látja azokat, akik most lépnek erre a pályára, megfelelő az „utánpótlás”?

– Azt látom, hogy most nagyon népszerű lett hirtelen ez a szakma, és sokan jelentkeznek úgy, hogy nem gondolnak bele, mennyire nehéz is ez a munka. Mert bármennyire is szeretem, azt ki kell mondani, hogy nagyon nehéz. Pláne mondjuk a beszoktatás ideje, amikor állandóan sír a gyerek, akár hetekig is mindennap, és nekem kell megnyugtatni, de ezt mégis úgy kell tennem, hogy ne sérüljön, ne legyen akkora trauma neki az elszakadás az édesanyától. Vagy idevaló valaki, vagy nem. Nem csak játszunk a gyerekekkel, fizikailag és lelkileg is erősnek kell lenni ehhez a munkához. Empátia, rengeteg türelem és szeretet kell ehhez a pályához.

– Hogy érzi, változtak a gyermekek az elmúlt közel négy évtizedben?

– Azt érzem és tapasztalom, hogy ez a felgyorsult világ rájuk is óriási hatással van. A szülőknek sokat kell dolgozniuk, a gyermekek sokat néznek tévét, nyomkodják a telefont, és gyakran olyan elektromos játékokkal játszanak, ami egyáltalán nem fejleszti őket, s ez nem feltétlenül jó. Igaz, hogy ma már sokkal több tudással rendelkezik egy bölcsődés gyermek, ugyanakkor rengeteg az alvás- és evészavaros köztük, később lesznek szobatiszták. És játszani is meg kell tanítani őket. Hároméves korig az evés, az alvás és a játék kéne hogy legyen a legnagyobb örömforrás, de ma sajnos ez már nem így van. Óriási probléma az is, hogy sok gyereknek nincs napirendje, pedig számukra, pláne ilyen kicsi korban még elengedhetetlen, ez jelenti a biztonságot.

Papp Irént motiválják az olyan „apróságok”, ha látja, nyugodtan játszik egy csoport Fotó: Márkus Attila

– Honnan tudja, hogy jól végzi a dolgát, milyen jelekből?

– Például abból, hogy látom, jól megy a beszoktatás. Ha a gyermek hamar elfogad. Ha a testvért is idehozzák, vagy a szülők elmondják, hogy engem emleget a hétvégén a gyermek, mert szeret itt lenni. Ha látom, hogy egy csoport nyugodtan játszik, és persze ha azt érzem, szeretnek a gyermekek. Ezek apróságok, de komoly sikerélményt jelentenek, és motiválják az embert. A Pro Agria díj is nagy elismerés, egyfajta életműdíjnak tekintem.

– Jövőre nyugdíjba megy. Nem fél, hogy hiányozni fognak a gyerekek?

– Azt érzem, hogy most kissé elfáradtam, és szeretnék egy kicsit azzal foglalkozni, amire az elmúlt időszakban nem volt időm. Szeretnék olvasni, nyelveket tanulni, jógázni, kicsit lelassulni.

Címkék#pro agria

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában