tarnaméra és térsége

2019.02.12. 18:58

Hamarosan megoldódik a szennyvízelvezetés

Több mint négymilliárd forintból végzik el Tarnaméra és vonzáskörzete szennyvíz-elvezetését és -tisztítását, aminek köszönhetően csökken a környezetterhelés és egészségesebb lehet a lakókörnyezet.

Sz. K.

Tarnamérán ismertették az elképzeléseket. A tervek szerint 2022. január 15-ére fejezhetik be a projektet Fotó: Jakab Tibor

Hamarosan megkezdik annak a szennyvíz-elvezetési projektnek kivitelezését, amelynek helyszínei Tarnaméra, Boconád és Nagyfüged – jelentették be a nagyszabású terv nyitórendezvényén a tarnamérai Platán Rendezvényházban kedden délután.

Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője egyebek között kijelentette, azzal, hogy a talajt mentesítik, s a településeket becsatornázzák, sokat nyerhetnek. Hozzátette, hogy Ludas, Heves, Kisköre teljes útszakaszának felújításánál előrébb juthatnak a tervezett szennyvíz-beruházással, mert a helységeken belüli részt rendbe teszi a kivitelező. Ezt követően a külterületi útszakaszokat kell megcsinálni, s bíznak benne, hogy két éven belül befejezik a munkálatokat.

Tímár László, Tarnaméra polgármestere az eseményen úgy fogalmazott, hogy ez nagyon fontos lépés a három település életében. Több mint 4600 embert érint majd ez a fejlesztés. Úgy gondolja, hogy ezzel jócskán javulhatnak az életkörülmények a községében is.

Tarnamérán ismertették az elképzeléseket. A tervek szerint 2022. január 15-ére fejezhetik be a projektet Fotó: Jakab Tibor

A Széchenyi 2020 elnevezésű program keretében a három község önkormányzata csaknem 3,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A projekt célja egy korszerű szennyvíztisztító telep, valamint szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, a hálózatra történő rákötés lehetőségének biztosítása a falvak lakossága részére. A szakszerű tisztításnak köszönhetően csökken a környezetterhelés és egészségesebb lakókörnyezetet alakíthatnak ki.

A beruházás különösképpen szükséges azért is, mert a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése fontos környezetvédelmi problémát old meg. A létesítésével a szennyvíz kezelése olcsóbbá és kényelmesebbé válik, illetve a szolgáltatás révén növekszik az ingatlanok értéke is. A beruházás segíti mindezeken túl a gazdasági versenyképesség fejlesztését, köztük vállalkozások betelepülését a községekbe és új munkahelyek létrejöttét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában