Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Hűvösebb helyeken akár 5 fok alá is csökkenhet a hajnali hőmérséklet

Hozzászólások

Megható
Ez után a dal után együtt sírt Kökény Attila és Curtis, a TV2 stúdiójában
szörnyű, ami történt / 1 órája
Kiderült, hogyan halt meg a magyar kajakos. Felesége azonosította a holttestét (videó)
Tragikus motorbalesetben meghalt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes kajakos, 43 éves volt. A két éve Dominikán élő sportoló valószínűleg megcsúszott motorjával és egy oszlopnak csapódott, az életét már nem lehetett megmenteni, szörnyethalt – derült ki a TV2 Tények adásából.
Gyász
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették Férjemet, Édesapánkat és Nagyapánkat SZŰCS GYULA nyugalmazott könyvelőt, aki született Kenderesen 1934-ben és élt Hevesen, hogy 2020. szeptember 30-án rövid kórházi tartózkodás alatt örök álomba merült. Hamvasztás utáni végső búcsúztatására 2020. október 30-án, 11 órakor a hevesi református temetőben (Vértanú u.) kerül sor. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló felesége, lánya, fia, menye és unokái
Megrendülten és fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. FESZTBAUM BÉLÁNÉ 2020. október 18-án, életének 79. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2020. október 28-án szerdán 11.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a Cinkotai Temetőben. (1164 Budapest, Simongát u. 2.) Szentmisét mondatunk érte az egri Lajosvárosi templomban 2020. november 14-én 17 órakor. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ FERENCNÉ sz. Szabari Márta az egri Gyakorlóiskola egykori tanára életének 78. évében elhunyt. Temetése 2020. október 28-án 11 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Előtte 10.30 órakor gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapa és férj HÁGEN ANDRÁS villamosmérnök életének 73. évében elhunyt. Temetése az egri Gröber temetőben lesz 2020. október 29-én 13 órakor. Gyászmiséjére 12.30 órakor az egri Hatvani temető kápolnájában kerül sor. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen mejelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatom, hogy egyetlen bátyám KOVÁCS SÁNDOR kőműves életének 79. évében, 2020. október 16-án elhunyt. Temetése a mikófalvi temetőben 2020. október 24-én 10.30 órakor lesz. Köszönetet mondok mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmamban osztoznak. Gyászoló testvére és családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik drága halottunk özv. VARGA MIHÁLYNÉ sz. Kovács Mária (élt 87 évet) temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Tisztelettel értesítünk mindenkit, akik ismerték és szerették, hogy VAJK MIKLÓS és VAJK MIKLÓSNÉ sz. Misinszky Katalin búcsúztató Gyászmiséjére 2020. október 22-én, csütörtökön du. 14.00 órakor kerül sor a Dobó-téri Minorita templomban. Kérjük a résztvevőktől, hogy egy szál virággal emlékezzenek szüleinkre. Köszönettel: gyermekei és gyászoló családja
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik RONYECZ LAJOSNÉ temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSONTOS ÁGOSTONNÉ Erzsike néni nagy szenvedések után örökre elaludt. Temetése 2020. október 21-én 13 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. Köszönjük, aki elkíséri velünk Őt az utolsó útjára. A gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÁNOS hosszú szenvedés után, életének 82. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2020. október 16-án 13.30 órakor lesz. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindenkinek, akik Édesapánk VITAI SÁNDOR búcsúztatóján részvétüket fejezték ki és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Búcsú nélkül hagytál itt, mentél utadon, Velem itt maradt a néma fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dr. TÓTH SEBESTYÉN 2020. szeptember 27-én életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról a család később rendelkezik. Szerető felesége és a gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa és rokon MAGYAR MIKLÓS rövid szenvedés után, életének 76. évében 2020. október 7-én elhunyt. Temetése a mezőkövesdi temetőben 2020. október 16-án 12.00 órakor lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ GYULÁNÉ született Orbán Piroska életének 77. évében örökre megpihent. Hamvainak temetése 2020. október 20-án, kedden, 13 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Kérjük, hogy akik szeretnének, egy szál virággal búcsúzzanak! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Férjem, Édesapánk, Nagyapánk JUHÁSZ JÓZSEF agrármérnök életének 72. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020.10.14-én 11 órakor Ó-Szajlán a temetőben lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁGNER ZOLTÁNNÉ EDITKE életének 68. évében 2020. október 2-án váratlanul elhunyt. Temetése az egri Grőber temetőben 2020. október 16-án 14.30 órakor lesz. Kérjük a résztvevőket egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága néhai Férjem, Édesapám, Apósom, Nagypapánk SZEPESY BÉLA temetésén megjelentek, velünk utolsó útjára kísérték, fájdalmunkban osztoztak és azt enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk VAJK MIKLÓS tanár úr életének 84. évében, hosszú szenvedés után 2020. 10. 08-án eset elhunyt. Szüleink közös búcsúztatásáról később intézkedik a család.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy VITAI SÁNDOR 2020. október 8-án átadta lelkét a Teremtőjének. Temetése 2020. október 13-án, 15 órakor lesz a felnémeti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAKUK SÁNDOR életének 81.évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 13-án 11 órakor lesz református szertartás szerint a Hatvani temetőben. Gyászoló felesége, lánya és unokája
Labdarúgó NB I / 2 órája
Több mint két hónap után nyert újra bajnokit a DVTK
LABDARÚGÁS / 3 órája
A vécsi játékos lefejelte, majd megütötte a játékvezetőt
Heol Sport
összetartás / 5 órája
Kárpátaljai magyaroknak rendez gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet
LABDARÚGÁS / 6 órája
Az Istenmezeje pontot vitt Apcról
Heol Sport
LABDARÚGÁS / 7 órája
Hat gól, kiállítás és pontosztozkodás a Heves megyei rangadón
B. Cs.
szívszorító / 7 órája
Túrázók találták meg az elhagyott újszülöttet a mezőn, csak nekik köszönheti életét