parlament

2019.07.14. 07:00

Hét és fél órán keresztül beszéltek a Heves megyei képviselők

Beszédben Dömötör Csaba és Korózs Lajos vitte a prímet, a beadványok számában Sneider Tamás előzte az MSZP-s honatyát.

Tóth Balázs

Ki aktívabban, ki kevésbé, de valamennyi honatya hallatta hangját az országgyűlésben az elmúlt félévben

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Az európai parlamenti választások miatt hosszúra nyúlt az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Hivatalosan június 15-én ért véget, ám még ezen a héten is ülésezett a parlament, a képviselők pedig ma szavaznak a 2020-as költségvetésről is, amelynek elfogadása az egyik legfontosabb célkitűzés volt. Megnéztük, hogy az eddig eltelt időben a Heves megyei képviselők közül ki hányszor szólt hozzá a vitákhoz. A legaktívabb szónok Korózs Lajos és Dömötör Csaba voltak, előbbi kérdezett, utóbbi inkább válaszolt. A képviselőink összesen 7 órán, 33 percen és 26 másodpercen keresztül tartották maguknál a szót a 119 beszédük alatt. Önálló beadványok tekintetében Korózs Lajos volt a legaktívabb 57 darabbal, míg nem önállóban Sneider Tamás lett az első, köszönhetően a benyújtott 97 költségvetési módosító indítványának. A honatyáink neve 78-szor szerepel önálló és 116-szor nem önálló indítványon, volt, amit közösen jegyeztek.

Ki aktívabban, ki kevésbé, de valamennyi honatya hallatta hangját az országgyűlésben az elmúlt félévben Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Dömötör Csaba (Fidesz) a Miniszterelnöki Kabinetiroda gyöngyösi származású államtitkáraként 48 alkalommal szólalt föl a Tisztelt Házban, több mint három órán és 37 percen keresztül beszélt. Főként napirend előtti felszólalásokra reagált a kormány részéről, illetve annak intézkedéseit méltatta. Egy nem önálló indítványt jegyzett, a médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos törvénymódosítások közül az ismétlések jogdíjaival kapcsolatban pontosított.

Horváth László (Fidesz) ötször szólt hozzá a vitákhoz, 13 percig és 38 másodpercig, főként bizottsági véleményt ismertetett, egyszer napirend után a villámárvizek miatti károkra hívta föl a figyelmet. Egy nem önálló indítványa volt a táj és épített környezet védelméről szóló törvényhez azzal kapcsolatosan, hogy csak az új bányatelkeknek kelljen megfelelniük az új szabályoknak a rendezési terveket és rekultivációt illetően. A Törvényalkotási Bizottság alelnökeként kilenc ülésen végig ott volt, három összejövetelen helyettessel vett részt.

Korózs Lajos (MSZP) 49 alkalommal szólalt föl, összesen több mint 2 órán és 35 percen keresztül. Részben saját interpellációit adta elő, de a költségvetési vitában is kifejtette álláspontját például a nagyszülői gyeddel, megváltozott munkaképességűekkel kapcsolatban. Ötvenhét önálló indítványa volt, kérdései, interpellációi voltak idősotthoni férőhelyek, otthonápolási díj, egészségügyi kartellgyanú, kilakoltatások, az úzvölgyi katonatemető ügyében. Tíz nem önálló indítványt jegyzett, például a családi pótlék megduplázása, várandósági támogatás bevezetése, az izomsorvadásos betegek segítése kapcsán, de ezek nem kaptak támogatást. A Népjóléti Bizottság elnökeként mind az öt ülésen részt vett.

Mirkóczki Ádám (Jobbik) a tavasszal hatszor szónokolt a parlamentben, 15 percig és 35 másodpercig, például amiatt, mert két év alatt 73 ezer külföldi kapott magyar munkavállalási engedélyt. Hét önálló indítványa volt az állambiztonsági múlt nyilvánossá tétele, egri martinsalakos társasház miatt, illetve arról érdeklődött, hogyan vehették ki a jegybankelnök fiai és barátaik a pénzüket nem sokkal a csőd előtt Matolcsy György unokatestvérének bankjából. Az osztrák botrány kapcsán Heinrich Pecina magyar médiafelvásárlásait is firtatta. Tíz nem önálló indítványa a költségvetést érintette volna, így a honvédelmisek, illetményalapját emelte volna, betervezte volna a Recsk-Mátraballa út felújítását. A Nemzetbiztonsági Bizottság elnökeként mind a kilenc ülésen jelen volt.

Nyitrai Zsolt (Fidesz–KDNP) hétszer szólalt föl idén az országgyűlésben, majdnem 24 percen keresztül. Megköszönte például a polgárőrök munkáját, de a személy- és vagyonvédelemről szóló törvény módosítása kapcsán is hozzászólt, mégpedig azért, hogy a fesztiválokon ezentúl kötelező legyen okmánnyal igazolniuk magukat a résztvevőknek. Hat önálló indítványa volt például a sporttörvény, a közigazgatási bíróságok felállítása, az egyházi törvény, illetve a mentelmi jog szabályait illetően, illetve egy nem önálló a személy- és vagyonvédelmi törvény kapcsán. A Törvényalkotási Bizottság tagja, hét ülésen végig ott volt, ötször helyettest kért föl.

Sneider Tamás (Jobbik) két felszólalása 18 perc 10 másodpercig tartott a 2020-as költségvetés vitájában, valamint a magyar fiatalok elvándorlása kapcsán. Hét önálló indítványa volt drága szociális szakértők, a családvédelmi akcióterv, az úzvölgyi hadisírok, korrupciógyanús külföldi médiafelvásárlások, illetve az akadozó szerb rehabilitációs, restitúciós folyamat miatt. Kilencvenhárom módosítót adott be a 2020-as költségvetéshez a legkülönbözőbb témákban: fedélnélküliek lakhatási programjára, a hajdúszoboszlói Gázláng pálya felújítására, gyöngyösi bérlakások, múzeum, körforgalom, szelektív hulladékkezelő fejlesztésére, lőrinci azbesztkárosultak támogatására, tarnamérai rendőrőrsre, megyei és falusi utakra.

Szabó Zsolt (Fidesz) kétszer tartott beszédet a parlamentben, felszólalásai összesen 9 percig és 36 másodpercig tartottak. A költségvetési vita vezérszónoka volt, ekkor a Start szociális szövetkezetekről, turizmusfejlesztésről, a közjegyzők egységes ügykezelő rendszeréről beszélt. Egy ­önálló indítványt nyújtott be, a külügyminisztériumot kérdezte, hogyan segíti a régiót a Bosch fejlesztése. A Költségvetési Bizottság tagja, a tizenöt ülés közül hétszer volt végig jelen, háromszor helyettessel, ötször pedig nem, akkor a kormánypárti képviselők egységesen távol maradtak a gyűléstől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában