beruházás

2019.04.23. 17:30

Heteken belül kipróbálhatjuk a Mátra új libegőjét

Több mint száz millió forintos az új beruházás.

H. É.

A próbaüzem már megvolt, heteken belül mindenki kipróbálhatja Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Heteken belül nyithat a Sástói kempinget az Adrenalin parkkal összekötő hatvankét üléses libegő. A Mátra új attrakciójának nyitását május elejére tervezi a tulajdonos. Palik Tibor úgy véli, hogy a hatósági engedélyeket a jövő héten már megkaphatják, majd azt követően azonnal beindítják a több mint száz millió forintból megépülő libegőt.

A próbaüzem már megvolt, heteken belül mindenki kipróbálhatja Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– A műszaki átadás, a bejárás is megtörtént, és a próbaüzemen is túl vagyunk, már csak néhány hatósági engedélyt várunk. A jó idő beköszöntével gyakran érdeklődtek a Mátrába érkezők a libegő indításának dátumáról, ugyanis a 24-es főút fölött is áthaladnak az ülések, és ezt sokan észreveszik – tette hozzá a tulajdonos.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a két végponton működő indító- és a fordítóállomások tavasztól őszig fogadják majd a vendégeket. Ám a kényelmesebb parkolás miatt, szerencsésebb lenne, ha a látogatók a kalandparkban tennék le a gépjárműveket, mert a sástói parkolóban alig negyven autó tud megállni.

A látványos utazás csaknem 430 méter hosszan mintegy tíz percen át tart majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában