diákélet

2019.10.16. 14:00

Heves megye 68 általános iskolájából érkeztek végzősök az egri pályaválasztási kiállításra

A hallgatók egy helyszínen tájékozódhattak a megye középfokú oktatási intézményeinek képzési kínálatáról, a képzési rendszerről és tanácsadást kaphattak a pályaválasztáshoz.

Szabó Katalin

Rengeteg diákot vonzott a kiállítás Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Daniel Beran

Mint arról kedden már beszámoltunk, hagyományos pályaválasztási kiállítását rendezte meg a Heves Megyei Kormányhivatal kedden a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban, ahol a végzős általános iskolás diákok megismerhették a megye középfokú képzési palettáját és munkaerőpiaci igényeit, továbbá interaktív bemutatók keretében bele is kóstolhatnak a szakmák világába.

Több mint harminc oktatási intézmény és közel húsz munkáltató standja várta az érdeklődő növendékeket, akik a megye közel hetven általános iskolájából érkeztek a megyeszékhelyre.

Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott kijelentette, az a cél, hogy az általános iskolát befejező hallgatóknak segítséget nyújtsanak az iskola- és a pályaválasztáshoz. Ismertette, harmincegy középiskola kínálata, szakképző, szakgimnázium, illetve gimnázium kínálata jelent meg a helyszínen. Hatvannyolc iskola diákjai jelentkeztek be a megyéből, így gyakorlatilag a nap folyamán kétezer gyermek érkezett a kiállításra. Az is segítheti a tanulókat, hogy 17 cég tette tiszteletét, így a fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy szakmákat ismerjenek meg, közvetlenül a vállalatoktól. Hozzátette, a kormányhivatal abban tudta őket segíteni, hogy a kormányhivatal standjánál önismereti teszteket tölthettek ki.

Ezzel egy időben az Európai Szakképzési Hét keretében harmadik alkalommal valósult meg az Építsd a jövőd címet viselő építőipari szakmákat bemutató interaktív rendezvény is, melyet az Egri Szakképzési Centrum (ESZC) szervezett. Az ESZC mint régióvezető, a Szolnoki és Karcagi Szakképzési Centrummal összefogva mutatta be az építőipari szakmákat.

Rengeteg diákot vonzott a kiállítás Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Tóth Zsolt, az ESZC főigazgatója ismertette, cél volt, hogy felhívják a figyelmet az építőipar jelentőségére, ezért az ehhez kapcsolódó cégek is kitelepültek és támogatták a programot.

– Nyolc szakmát mutattunk be, ezeket interaktív módon ki is próbálhatták az érdeklődők. Ilyen volt az ács-, a kőműves-, a villanyszerelő-, az asztalos-, a festő-, a burkoló-, az épületgépész- és a magasépítő-szakma – részletezte Tóth Zsolt.

Népszerű az ács és a villanyszerelő szak

Faludy Endre, az Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma oktatója a villanyszerelő-szakmát reprezentáló standnál segített a kamaszoknak, akik egyebek között az épületvillamossági szerelő szakma kapcsolóiról, áramköreiről, illetve az intelligens ház működéséről tájékozódhattak. Hangsúlyozta, ez az egyik legnépszerűbb pult a helyszínen, főként fiúk érdeklődnek, de nagyon örülnének a hölgyeknek is. A kiállításon részt vett a Gyöngyösi Arany János Általános Iskolából érkező Eszter, Dorka és Gerda is. Előbbi kettőt a magasépítő- és a kőművesszakma vonzotta a leginkább, Gerda pedig az ácsmesterséget bemutató rész előtt elmondta, el tudná képzelni magát a férfias szakmákban is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában