találkozó

2019.09.12. 14:52

Heves megyei ügyek a pénzügyminiszter asztalán

Heves megye fejlődő pályán tartásához a jó csapaton és a kemény munkán túl a kormányzat pénzügyi támogatására is szükség van.

Heol

Fotó: Nemes Robert

Varga Mihály miniszter úrra találkozott a Pénzügyminisztériumban dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés tagja, a Fidesz-KDNP Heves megyei listavezetője, ahol áttekintették, hogy az előttünk álló időszakban az Európai Uniós pályázati lehetőségeken túl melyek azok a nemzeti források, melyekért a megye települései a Heves Megyei Közgyűléssel és a megye országgyűlési képviselőivel partnerségben versenyezni tudnak.

Abban egyetértettek, hogy ebben Heves megyének jók az adottságai, aktívak és eredményesek az országgyűlési képviselői. A július 12-én elfogadott következő évi költségvetésben rendelkezésre állnak azok a tételek, melyek a vidék népességmegtartó képességét, további fejlesztési lehetőségeit biztosítják. Lehetősége lesz a hevesi településeknek bölcsődék, óvodák fejlesztésére, önkormányzati infrastrukturális beruházások megvalósítására, járdák, utak, orvosi rendelők építésére, felújítására, orvosi eszközök beszerzésére a központi költségvetési források felhasználásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában