Heves megye

2018.05.16. 14:00

Idén jóval korábban megkezdték a harcot a katasztrófavédők

A szokatlanul meleg, ­nyárias időjárás miatt hazánkban már most komoly gondot okoznak a szúnyogok. A katasztrófavédelem szakemberei folyamatosan mérik, hol van szükség beavatkozásra.

Berecz Renáta

Gyérítés ide vagy oda, a bőrre fújt riasztó is segíthet a csípések elkerülésében Fotó: Shutterstock

A kialakult helyzet kezelését a katasztrófavédelem a szokásosnál másfél hónappal korábban kezdte meg. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője lapunkat arról tájékoztatta, a program április 23-án kezdődött el, a környezetbarát biológiai eljárással vették fel a harcot a vérszívókkal. Mukics Dániel­ úgy folytatta, a biológiai gyérítés során egy baktérium által termelt fehérjetartalmú készítményt juttatnak ilyenkor a szúnyogok tenyészhelyeire, a vízfelületekre.

A kémiai szúnyoggyérítés – a kifejlett szúnyogok irtószerrel történő permetezése – múlt héten kezdődött meg. Országosan mintegy 280 település belterületét érinti, s összesen közel hetvenezer hektáron permeteznek majd a szakemberek légi és földi úton egyaránt. A tűzoltó őrnagy hozzátette, az intenzív védekezés első lépése azokat a területeket érinti, ahol a legjelentősebb a szúnyogártalom.

Gyérítés ide vagy oda, a bőrre fújt riasztó is segíthet a csípések elkerülésében Fotó: Shutterstock

Megyénkben eddig egyedül a Tisza-tó volt érintett a gyérítési programban, s mivel e területen kémiai irtásra nincs lehetőség, biológiai gyérítést végeztek a szakemberek április végén. A helyettes szóvivő szerint azonban Heves megye szerencsés helyzetben van más területekhez képest, hiszen eddigi adataik alapján egyelőre nem lesz szükség kémiai gyérítésre.

A tározónál alapvetően is több a vérszívó rovar, s sokszor az is mindegy, milyen napszak van éppen. A Kötivízig kiskörei szakaszmérnöke szerint jelenleg egyértelműen kevesebb szúnyog van, mint a gyérítést megelőzően. Fejes Lőrinc úgy fogalmazott, bár ez szubjektív megítélés kérdése is, korábban már a reggeli órákban is nagyobb volt a szúnyogok jelenléte. Megjegyezte, az időjárás most kedvezett e rovarnak, kimaradt a tavasz, hirtelen váltott az időjárás télből a nyárba. Tavaly ugyanakkor ennél sokkal kevesebb szúnyogot tapasztaltak. Hozzátette, tekintve, hogy hamarabb felmelegednek, sekély vizű területeik megfelelő helyek a lárvák számára. Éppen ezért úgy véli, hatásos volt a biológiai gyérítés.

Vannak olyan települések is azonban a Tisza-tó környékén, ahol az önkormányzat saját költségére végeztet szúnyoggyérítést. Zsebe Zsolt, a Tisza-tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke úgy tájékoztatott, megyénkben a napokban Poroszlón és Újlőrincfalván végeztek kémiai irtást a szakemberek. Az újlőrincfalvai polgármester elmondta, mivel azt tapasztalták, hogy megnövekedett a szúnyogok száma, az önköltségű irtás mellett döntöttek.

Ezt éjszaka, melegködös eljárással végezték a megbízott cég munkatársai. A kialakult helyzet szerinte annak köszönhető, hogy korábban a földeken lévő pangó vizekben megfelelő tenyészhelyet találtak maguknak a szúnyogok, s mostanra mind ki is kelt. A tartósan száraz időjárás miatt azonban ezek már kiszáradtak, s ha hasonlóképpen alakul az időjárás, talán nem lesz túlzott szúnyoginvázió sem.

A gyérítést vizsgálat előzi meg

Azt, hogy mely területekre terjed ki központi szúnyoggyérítés, szakértői vizsgálatok határozzák meg. Mukics Dániel arról is szólt, ezeket entomológusok, ­vagyis rovartannal foglalkozó szakértők végzik. Mint fogalmazott, a helyben élő, vagy jó helyismerettel rendelkező entomológusok ismerik a tenyészhelyeket, a kifejlett egyedek előfordulási területeit. E pontokon rendszeresen mérik a csípésszámot, s a vízben fejlődő szúnyoglárvák számát. Hangsúlyozta, amennyiben az adott területen éppen nincs ritkítás, akkor is rendszeresen mérnek. Szúnyoggyérítés esetén pedig a beavatkozás előtt, s azt követően is végeznek vizsgálatot. Ha a szakértői vélemény alapján a gyérítés nem volt elég hatékony, megismétlik az adott terület kezelését. Kiemelte, a szúnyogok számának alakulása csak rövid időre jelezhető előre. Ha a lakók azonban úgy érzik, megnövekedett a szúnyogok száma, jelezhetik ezt a helyi önkormányzat felé, mely értesíti a katasztrófavédelmet. Ez esetben – ha vizsgálat is alátámasztja – automatikusan bekerül a település a központi gyérítési programba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!