önkéntes bűnmegelőzés

2019.05.04. 11:30

Járőr lett immár a 001-es hevesi polgárőr, Deli Miklós

Az első időkben az önkéntes bűnmegelőzők főként az aggasztóan sok lopás miatt elhíresült, s az általuk csak Bermuda-háromszögként emlegetett településrészt járták végig éjszakánként.

Szilvás István

Deli Miklós nemcsak irányítja az egyesületet, de rendszeresen járőrözik is Fotó: Szilvás István/Heves Megyei Hírlap

Mindenkinek megvan a maga története. Ami a polgárőri szolgálatát illeti, Deli Miklósé azzal kezdődött, hogy szabadidejében szívesen rúgta a labdát a barátaival a 3-as iskola kispályáján. A meccsek után elüldögéltek, beszélgettek még kicsit. Egyik alkalommal felmerült például az, hogy nyugtalanító hírek terjednek a város közbiztonságáról. Arra jutottak, hogy újjá kellene szervezni a korábban jól működő, ám időközben érdektelenségbe fulladt polgárőri szolgálatot.

Az építőipari tetőfedő, bádogos végzettségű fiatalember először az akkori HÁÉV-nél dolgozott, majd 1980-ban önállósította magát. A tősgyökeres helybeli vállalkozó akkor került kapcsolatba először a civil bűnmegelőzőkkel, amikor arra kérték, támogassa az egyesületet. Azt vállalta, hogy a saját autójával segíti a járőrözőket. Aztán ott maradt…

Azután az öltözői beszélgetést tettek követték. Eleinte csak a hétvégeken indultak útnak az éjszakában egy Ladával, amit rendre a saját pénzükből tankoltak tele. Az első időszakban mindössze hárman-négyen fogtak össze, majd újabb önkéntesek csatlakoztak a kispályásokhoz. Akkoriban főként az általuk csak Bermuda-háromszögnek nevezett részt járták be, mert abban a térségben aggasztóan sok lopás történt. Volt, hogy a disznót is elvitték az ólból. Nem sokkal később betörőt is fogtak a Május 1. utcában.

Az igazsághoz tartozik, kevesen hittek abban, hogy a Heves Városi Polgárvédő Egylet évtizedek múltán is tevékenykedik. Az összetartó közösség azonban bizonyított: rendszeres közterületi jelenlétük, mind eredményesebb járőrszolgálatuk ismertté és elismertté tette őket. S ez azzal járt, hogy egyre többen csatlakoztak hozzájuk, mígnem új jelentkezők csak akkor jutottak be, ha a régiek közül valaki kivált onnan.

Deli Miklóst – a felügyelőbizottságban négy évig betöltött elnöki tisztsége után – 1995-ben választották meg az immár Heves Város Polgárőr Egyesület néven működő csoport elnökévé, azóta töretlen lendülettel dolgozik a közösségért, s a tagsággal együtt a helybeliek nyugalmáért. Mint vezető, nem csak a 001-es számú polgárőr a városban, aki csak összefogja és irányítja társait, hanem a szolgálati kiírásnak megfelelően maga is rendszeresen járőrözik. Mi több, azzal dicsekedhet, hogy a családtagjai is polgárőrökké váltak, így adott az a megnyugtató háttér, ami e szabadidőt rabló bűnmegelőző tevékenység ellátásához elengedhetetlen.

A térség két városában – Hevesen és Kiskörén –, valamint a régióban található tizenöt községben főként a vagyon elleni bűncselekmények keserítik meg a lakosság életét. A térségben ma tizennégy településen segítik polgárőrök a rendőrség bűnmegelőző tevékenységét. Az érintett egyesületeket öt éve a Heves Megyei Polgárőr Szövetség területi alelnökeként Deli Miklós fogja össze. Emellett felelősségteljes munkát végez az Országos Polgárőr Szövetségnél is, miután a jelölő- és választási bizottság, s az ellenőrző bizottság tagjává választották. A közelmúltban nagy megtiszteltetés érte: az OPSZ elnöksége a polgárőrmozgalomban végzett önzetlen tevékenysége elismeréseként a Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend kitüntetésben részesítette.

Deli Miklós nemcsak irányítja az egyesületet, de rendszeresen járőrözik is Fotó: Szilvás István/Heves Megyei Hírlap

A halk szavú, vékony termetű férfi a rangos kitüntetésen túl egy teljesen másfajta „elismerésre” is büszke. Történt ugyanis, hogy az éjszakát járó polgárőr társai két betörőt észleltek az egyik üzletben. Elállták a felfeszített bejáratot, majd átadták őket az időközben értesített rendőröknek. Amikor kattant a bilincs, egyikük dühösen kifakadt: „Nem megmondtam neked, hogy ne menjünk olyan helyre, ahol polgárőrök vannak…!”

Érdemrend a magyar polgárőrség alapítója, Kopácsi Sándor nevével

Kopácsi Sándor rendőr altábornagy az 1956-os forradalom idején Budapest rendőrkapitánya, s egyúttal a Nemzetőrség helyettes parancsnoka volt. ­Akkori helytállásáért börtönbe került, ahonnan 1963-ban feltételesen szabadlábra helyezték. Ezt követően kivándorolt Kanadába, s csak a rendszerváltozás után tért vissza Magyarországra. A polgárőrség alapítója volt, emlékére alapította az országos szövetség a rangos érdemrend kitüntetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában