A vidék megtartó erejéért

2019.08.27. 15:30

Juhász Attila Simon: célunk egy folyamatosan fejlődő, gyarapodó Heves megye

Dr. Juhász Attila Simon, a Fidesz-KDNP Heves Megyei Közgyűlés elnökjelöltje tartott sajtótájékoztatót kedden délelőtt a Polgárok Házában, ahol részletesen beszámolt céljairól.

G. Zs.

Megköszönte a választópolgárok bizalmát, hogy már szombaton sikerült összegyűjteniük az ajánlásokat a választásokra. Újdonság a megyei elnöki kampány, amelynek a keretében ismerteti a következő ciklusban megvalósítandó terveket. Többek között szó volt arról, hogy segíteni szeretnék a megyei települések önkormányzatait és összekapcsolni munkájukat.

Céljai között említette a rendelők fejlesztését és a háziorvosi praxisok vonzóbbá tételét. Fontosnak tartja a vidék lakosságmegtartó képességét, ennek érdekében folytatják a települések modernizációját. – Célunk egy folyamatosan fejlődő, gyarapodó Heves megye – összegezte mondandóját az elnökjelölt.

Portálunk kérdésére elmondta, hogy 13 évnyi polgármesterség után szeretne továbblépni és más területen dolgozni, ezért megtisztelőnek tartotta a Fidesz-KDNP-től kapott bizalmat, és elfogadta a felkérést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában