szerencse

2020.05.28. 15:39

Kaparós sorsjegy húzta ki a szegénységből a gyöngyöspatai házaspárt

Mesébe illő történet: 25 millió forintot nyert kaparós sorsjegyen egy gyöngyöspatai házaspár. Baranyi Heléna és Tamás a szegénysoron lakott, mostanra egy saját kezűleg felújított családi házba költöztek.

Heol

Együtt voltak rosszban, és immáron a jóban is. A házaspár nyolc gyermeket nevel

Forrás: Bors

Mennyire képes megváltoztatni egy hirtelen jött főnyeremény az embert? „Az embert semennyire, a körülményeket annál inkább”, válaszolta a Bors kérdésére Tamás, aki feleségével nyolc gyerme­ket nevelt fel szerény körülmények között.

A tisztaságra mindig ügyeltek, de megesett, hogy csak cigánykenyér, vagy más szóval bodag került az asztalra. Tamás kőművesként végzett a középiskolában, de a szakmájában csak keveset dolgozott, mindenesként állt helyt munkáltatóinál. Neje élete java részét a gyermekeik mellett töltötte, a pataiak közül mindenki dolgos asszonynak tartja, aki sokat tevékenykedett a helyi önkormányzatnál közmunkásként. Hónapról hónapra éltek, idén januárban azonban bekövetkezett életük egyik legnagyobb csodája.

Együtt voltak rosszban, és immáron a jóban is. A házaspár nyolc gyermeket nevel Fotó: Bors

– Vásároltam egy Szuper Bankó nevű kaparós sorsjegyet, és alig hittem a szememnek, amikor megláttam az összeget. 25 millió forinttal lettünk gazdagabbak. Azonnal hazasiettem a férjemhez, és már tudtuk, hogy jobbra fordul a sorsunk – mesélte a Borsnak Heléna.

„A pénzt a Jóistentől kaptuk” – tette hozzá a családfő, aki elmondta: nagy nélkülözésben nőtt fel, talán ennek is köszönhető, hogy meg tudja becsülni a mostani helyzetüket. 12 millió forintért vettek egy házat, amit ő újított fel a két kezével. A kissé dohos pincét is lakhatóvá tették, lekövezte, és bent is bevezette a vizet. A legnagyobb luxus amit megengedtek maguknak, hogy négyszázezer forintos nagyképernyős televízió volt.

Baranyiék nem csak magukra gondoltak: kisebb összeggel támogatták a barátaikat, az eredeti házukat pedig az egyik gyermeküknek adták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában