eger

2017.10.05. 14:16

Könnyebbé válhat a vállalkozás indítása

Az egri startup élet szereplőinek tartottak rendezvényt a napokban. Kiderült, a megyeszékhelyen – bár a színfalak mögött, de – virágzik a startup ökoszisztéma.

Süli Kinga

A konferencia az INPUT program bemutatásával kezdődött, amelynek célja a startupok – azaz a nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozások – felkutatása és azok segítése, hogy eljussanak a nemzetközi szereplésig. Ennek érdekében a projekt keretében kiépítettek egy országos, nemzetközi színvonalú koordinátorhálózatot, amely támogatást nyújt az induló vállalkozásoknak, vagy azoknak, akik még csak tervezik, hogy valamilyen vállalkozást indítanának.

Három fő pillér

– Az INPUT program ­három fő pillérre épül, képzések és rendezvények szervezésére, országos koordinátori és mentorhálózatra, valamint a startupok ­nemzetközi piacra segítésére. Jelenleg olyan egyetemi városokban vagyunk jelen, ahol informatikai felsőoktatás folyik – mondta el az egri INPUT program koordinátora.

Törőcsik Gábor hozzátette, a városban számos startupper, valamint ötletgazda van, nemrég pedig két rendszeres projekt is indult a megyeszékhelyen, amelyek célja a startupperek segítése. Ez pedig mind remek kezdet ahhoz, hogy a helyi vállalkozások akár a nemzetközi piacra is eljuthas­sanak.

Az egyetem kapcsolódott a startup ökoszisztémához

Az INPUT program bemutatása után az egri startup színtér jelenlegi főszereplőinek bemutatkozója következett, amelynek keretében több nemrég indult programról is szó esett. Ezek között volt az ­Eszterházy Károly Egyetemen indult IGEN Eger Vállalkozásindító Klub, amely a rendezvényen mutatkozott be hivatalosan.

– Októberben indul a gyakorlatorientált vállalkozásindító klubsorozatunk – ismertette a célokat Jordán Dániel, a klub főszervezője –, amelyen az egyetem hallgatóin kívül bárki részt vehet, aki érdeklődik a téma iránt. Az előadásokon túl üzleti terv készítésében is segítünk. A végső cél az, hogy a résztvevők a program végére rendelkezzenek egy olyan kiforrott, kidolgozott ötlettel, amivel akár már befektetőt is kereshetnek.

A Skool Klub lányokat tanít programozásra, az informatikushiány leküzdésére Fotó: Shutterstock

Az informatikushiányra is szeretnének választ adni

Az egyetemi klubon túl két másik, az oktatáshoz kötődő új program is bemutatkozott, melyek rendhagyó programozási szakkört indítottak gyermekek számára. Az ­egri Skool Klubban 11 és 14 év közötti lányok tanulhatnak programozni egy speciális, gyermekek számára kifejlesztett oktatóprogram segítségével, az egri Kódklub pedig leginkább hátrányos helyzetű gyermekeknek tart hasonló foglalkozást. Ilyen klubok az országban több helyen is indultak most ősszel.

Kaló Erika, a Skool Klub főszervezője elmondta, azért indították el a programot, mert óriási az informatikushiány és a szakmabeliek mindössze nyolc százaléka nő, ezt szeretnék hosszú távon a klub segítségével megváltoztatni.

Törőcsik Gábor a konfe­renciát követően közölte, a rendezvénynek ­köszönhetően körvonalazódott, hogy mekkora közeget érdekelhet a vállalkozásindítás a megyeszékhelyen, valamint remélhetőleg új kapcsolatok is születtek, melynek köszönhetően a jövőben több sikeres megyei startup is elindulhat.

Már lefektették az alapokat

Egerben már hosszú hónapokkal ezelőtt elindult két rendszeres program, amelyek mindenekelőtt a startupperek támogatását célozzák és azt, hogy a résztvevők kötetlen formában ismerkedhessenek meg a startupok világával. Az egyik közülük az EgerTech meetup, amelyen többnyire technológiáról, innovációról, informatikáról hangzanak el előadások, melyeket kötetlen beszélgetés, ötletelés követ.

A másik, mára már szintén rendszeressé vált program az Egri Startup Szakkör, melyen neves startupperek mutatkoznak be az érdeklődőknek az ország számos pontjáról, és ha igény van rá, segítő kezet, ötleteket nyújtanak az ­induló startuppereknek. ­Mindkettőt havonta egyszer tartják meg, a rendezvények minden érdeklődő számára nyitottak és díjmentesek.

Süli Kinga

Címkék#egér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában