A zenélés öröme

2019.05.31. 14:30

Közel háromszáz fúvós zenél majd a fesztiválon

Immáron a 2. Egri Fúvószenekari Fesztivált rendezik meg június 9-én az Érsekkertben, a Magyarok Vására keretén belül.

Sz. K.

Gulyás László művészeti vezető ismertette, nyolc együtteset várnak, s összesen 280 zenész vesz részt a fesztiválon.

– A zenekarok körülbelül 64 számot adnak elő, egy zenekar 25 percig zenél majd. A történelmi magyar indulókon át a mai pop slágereken keresztül akár Queen, ABBA, vagy rock and roll slágereket is hallhat a közönség – fogalmazott.

Hangsúlyozta, arra törekedtek, hogy egy zenekar se játssza ugyanazt a számot. Motivációjuk, hogy pár éven belül elérjék az 500 tagú létszámot, s legalább 10 -12 fúvószenekar – akár a határon túlról is – részt vegyen a fesztiválon, s erősítse az összetartás érzését.

Nagy Jenő, a Magyar Vásár Kulturális Egyesület tagja, a Magyarok Vásárának egyik szervezője elmondta, a rendezvény zárásaként valamennyi zenekar összeáll majd, s közösen előadnak két dalt. Majd hozzátette, több száz ülőhellyel, s megnövelt büfé szolgáltatással is készülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában