beruházás

2019.09.15. 07:00

Már dolgoznak a szennyvízcsatorna építésén Detken is

Szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztését végzik el Detk, Ludas és Nagyút településeken. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében megvalósuló beruházás csaknem két és fél milliárd forint.

Hliva Éva

Közös ima után helyezték a földbe az alapcsövet a képviselők és a községvezetők

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czímer Tamás

Már javában tart a településen a csatornahálózat kiépítése. Az alapcső ünnepélyes letétele közben is dolgoztak a munkagépek a községben, ahogy a szomszédos településen, Ludason is. A több milliárd forintos nagyszabású projekt jelenlegi készültségi foka Detken negyvenszázalékos, Ludason pedig harminc-, tudatta a kivitelező cég, az Euroaszfalt Kft. környezetvédelmi igazgatója. Irtó Krisztián elmondta, a községben július elején kezdték meg a kivitelezési munkát, és a tervek szerint jövő év végén fejezik be, amelyet egy hat hónapos próbaüzem követ majd. Detken építik meg a szennyvíztisztító telepet is, ahol a község mellett Ludas szennyvízelvezetése is megvalósul. A bekötésre tervezett ingatlanok száma a három helységben összesen 1262. Detken az 551 bekötésből eddig 240 valósult meg, Ludason is jól haladnak, a csaknem 350 házi bekötésből ­130-at végeztek el.

Közös ima után helyezték a földbe az alapcsövet a képviselők és a községvezetők
Fotó: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

– Nagy jelentőséggel bíró beruházás ez a község számára – mondta köszöntőjében a faluházban tegnap megtartott rendezvényen a község polgármestere. Pelle Sándor kifejtette, ezzel a fejlesztéssel javulnak az itt élők életkörülményei, értékesebbé válnak az ingatlanok.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője pedig arról beszélt, hogy a kistelepülések vonzerejét növelni és fejleszteni kell. Ma már a legkisebb faluban is biztosítani kell az alapszolgáltatásokat.

– Az élet biztonságához, tervezhetőségéhez hozzátartoznak az ilyen beruházások is –fogalmazott.

Szabó Zsolt honatya is kifejtette, hogy minden fejlesztés fontos, amely a településeken történik. Detk és Ludas pedig szinte mindig együtt dolgozott, gondolkozott. A mostani közös beruházás is kedvezően alakult, hiszen ha néhány évvel korábban kezdtek volna bele a hálózat kiépítésébe, az anyagilag is megterhelte volna a lakosságot.

A földben a nap híreivel az alapcső

A helyi újság egy példánya, emellett a Heves Megyei Hírlap csütörtöki száma, a településről képeslapok, a jelenlegi képviselők névsora, valamint a hatályban lévő pénzérmék és a projekt műszaki leírása is belekerült abba a csőbe, amelyet csütörtökön délután a faluház udvarán helyeztek a földbe. Urbán Imre esperesplébános megáldotta az alapcsövet, majd egy közös ima után eresztették a képviselők és a polgármesterek a földbe, ezzel is megemlékezve a több mint kétmilliárd forintos beruházásról a településen. A nagyszabású projekt céljai közt szerepel, hogy Detk agglomerációjában a megfelelő kapacitású szennyvíztisztítás és a települések egészére kiterjedő szennyvízelvezető hálózatok kiépítése révén a helységek szennyvizeinek ártalommentes elhelyezését hosszú távon megoldja, s ezáltal a talajvíz szennyezésének, az ivóvízbázisok veszélyeztetésének megszüntetését, valamint a környező felszíni és felszín alatti vizek minőségének védelmét szolgálja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában