„Marhajó” kilátások a pusztán

Ha minden zoológiai tudásomat ­latba vetem, akkor se jövök rá segítség­ nélkül, mi összefüggés fedezhető fel a szalakóták védelme és a szarvasmarha-­tartás közt – ám választ ígért meghívójában a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, mikor Szent György-napi kihajtására invitált. A régi hagyományt éltetető rendezvény évek óta találkozási pont a természetvédők és a területen gazdálkodók számára; a gulya ünnepélyes kihajtása előtt szakmai előadások, termelői vásár, azon belül a világ legfinomabb házi ­virslije várta a résztvevőket, majd a bátrabbak ostorcserdítésben, bálagurításban mérték össze rátermettségüket. Mindeközben nagyon összetett, izgalmas természetvédelmi munka képe tárulkozott fel.

A Betyár-páskomig vezető aszfaltút azt a benyomást kelti az emberben, hogy a világ vége legfeljebb már csak egy kőhajításnyira lehet onnan. Szerencsére rendben megérkeztünk a rendezvény színhelyére, melyet méretes sátor, nemzeti parkos járgányok, kicsivel arrébb pedig tanyasi épületek körvonala jelzett; körös-körül napszítta füves puszta, melyet minden valamirevaló magyar ember jól ismer, mint a Hortobágy jellegzetes látképét. Pedig Dél-Hevesben járunk, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetben Hamvajáráson.

Átalakuló táj, megszűnő élőhelyek

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága 1993-ban vonta védelme alá a Hevesi-sík, Gyöngyösi-sík és Hevesi-ártér értékes, a táj eredeti állapotát még reprezentáló pusztai területeket. Egykor a vidék felszínét a Tisza és mellékfolyói formálták; kiterjedt mocsárvidékről, vad folyású patakokról, gazdag erdőségekről és hatalmas pusztákról regélnek a régi térképek. Nyomon követhető az emberi jelenlét is, mely a víznél is erősebb tájformáló erőnek bizonyult: a mocsarakat lecsapolták, a kanyargó vízfolyásokat egyenesre szabott mederbe terelték, az erdőket kivágták, hogy helyet nyerjenek a szántóföldi műveléshez, és a termelés áldozatává váltak a puszták is.

Napjainkban a táj egykori képét a füves puszták idézik, melyeknek kezelése és a gazdag élővilág megóvása a területen dolgozó természetvédelmi szakemberek felelőssége – és mint kiderült, jó rálátást, átfogó ­tudást, leleményességet igényel.

Az élővilág kényes egyensúlyára ügyelnek

A természetes élőhelyek felszámolása, a kultúrtájak kialakulása­ veszélyezteti az ott honos­ állatfajok megmaradását. A Szent György-napi szakmai rendezvény két fő pillére a szalakóták és kék vércse védelmi programja volt; mindkét madárfaj állománya jelentősen megcsappant a modernizált gazdálkodás térnyerésével, azonban a Bükki Nemzeti Park munkatársai biztató eredményekről számoltak be.

Kecskés Dóra a Szalakóta ­Life+ programot bemutatva elmondta, az élőhelyek megszűnésével Olaszország és Dánia területéről már teljesen eltűntek a szalakóták, és hazánkban is csak szigorú védelemmel lehet az állományt fenntartani és növelni. A szakértő munkának hála az 1993-ban összeszámolt 40 pár szalakóta helyett ma már 189 párra rúg a madárfaj képviselőinek száma a tájvédelmi körzet területén.

Ugyancsak hasonló előrelépésekről számolt be a sátor érdeklődő közönsége előtt Borbáth Péter, aki a Kék vércse Life+ programról tartott rövid előadásában rávilágított, hogy a pályázati forrásból megvalósuló projekt egyik hozadéka épp a kihajtási ünnep, mely évek óta hasznos fórumot biztosít a területen gazdálkodók és a természetvédők számára. Tóth László, a dél-hevesi tájegység vezetője ugyancsak a jó viszony fenntartása mellett foglalt állást: az alapítás óta eltelt huszonöt év legnagyobb tanulsága, hogy gazdálkodás és természetvédelem nem létezik külön-külön – nagyon fontos, hogy a két fél ­megismerje és tiszteletben tartsa egymás érdekeit. Ezt a célt szolgálja a Nemzeti Parki Termék védjegy.

Esély a helyi értékeknek

Életem legfinomabb ­virslijét majszolva a betyár-páskomi pusztán egyetértéssel nyugtáztam a gazda azon kijelentését, miszerint a szürke marha húsa semmivel sem értéktelenebb a fősodratú fajtákéinál, csupán elkészítésének módját kell jól ismerni. A rendezvényen jelen lévő gazdák termékei a Nemzeti Parki Termék védjegy elismerésben részesültek, mely egyúttal segítséget is jelent a magas minőségű árucikkek értékesítésében, hiszen a védjegyes termékek számára a nemzeti parkok folyamatos piacot biztosítanak. Így a gazdák közvetlen haszonhoz jutnak, a természetvédelem pedig környezettudatos gazdálkodókat nyer.

Szürke marha és madárvédelem

Déltájt végre elérkezett a kihajtás ideje: a tekintélyesen hömpölygő szürkemarha-­gulya birtokba vette a friss, harsanó füves legelőt. Még mindig nem tűnt egyértelműnek a viszony a négylábúak és a területen élő madarak közt, azonban Rónai Kálmánné igazgatónő készséggel segített feltárni az összefüggést: az elhanyagolt pusztákon felnövő fű és terjedő nád ellehetetleníti, hogy a madarak táplálékhoz jussanak a növényzetben. A szakemberek megoldást keresve a gyökerekhez nyúltak: a Szalakóta Life+ program keretében egy 96 egyedet számláló szürkemarha-gulyát telepítettek a területre, mely kiválóan karbantartja a szikes pusztát, így a madarak ismét táplálékra lelnek és otthont keresnek természetes élőhelyükön. Jelenlétükkel pedig visszaáll a tápláléklánc kényes egyensúlya, mely alapja minden, a természetben végzett emberi tevékenységnek is.

A hamvajárási kihajtás ősi hagyományt idéz, egyúttal megmutatja: a fenntartható gazdálkodás nem új keletű találmány, de az egyensúly helyreállítása talán fontosabb, mint valaha.