körkép

2020.01.16. 14:00

Mátrai luxuskastély volt a legdrágább ingatlan Hevesben

Bár az előző év a lakáspiacon a nyáron ­megcsappanó kereslet miatt nem lesz rekordesztendő, azért számos csúcs született – derült ki az Ingatlan.com összesítéséből. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértőjének tájékoztatása szerint a kereslet a 2018-as szinthez képest kilenc, a 2017-eshez viszonyítva hét százalékkal volt alacsonyabb.

Tóthpál Zoltán

– Az országos kínálat, azaz a feladott hirdetések száma tavalyelőtthöz képest stagnált, de a különböző településeken eltérően alakult. Budapesten több mint nyolc százalékkal csökkent, ám a megyei jogú városokban tíz, a vidéki városokban hét, a községekben – részben a júliustól elérhető falusi csok miatt – 8,5 százalékkal nőtt – fogalmazott a szakértő.

A kereslet és kínálat alakulásán túl Balogh László arról is szólt, hogy mely lakások keltek el a leggyorsabban. A budapesti Dohány utcában található garzonlakás a csúcstartó: a 33 négyzetméteres ingatlant áprilisban 22 óra alatt adta el a tulajdonos. A megyeszékhelyek közül Nyíregyháza lett az első egy 61 négyzetméteres panellakás értékesítésével.

Megyénkben leggyorsabban egy 85 négyzetméteres, háromszobás hevesi családi ház kelt el 9,5 millió forintért. A hirdetést november közepén adta fel a tulajdonos, de másnap már le is vette, mert villámgyorsan eladta az ingatlant. Balogh László szavai szerint a húsz óra alatti házeladáshoz a kedvező árazás is nagymértékben hozzájárult, hiszen a jó állapotú családi ház a lélektani tízmillió forintnál is kevesebbért cserélt gazdát.

Az ezüstérmes otthon Eger történelmi belvárosában található, amelyet kevesebb mint egy nap alatt adott el a birtokosa június legvégén. A felújított, hatvan négyzetméteres ingatlan 36 millió forintért cserélt gazdát. A lakásról a tulajdonost segítő ingatlanközvetítő azt mondta, hogy egy Svédországból hazatelepült magyar állampolgár vásárolta meg saját célra.

A harmadik helyen egy kétszáz négyzetméteres családi ház végzett Boldogon. A 16,5 millióért hirdetett ingatlan végül egy budapesti vevőé lett. A hirdetést még február végén, késő este töltötték fel az Ingatlan.com-ra, és másnap háromnegyed hétkor már le is került, mert megvették.

Balogh Lászlótól azt is megtudtuk, hogy Hevesben a legdrágább ingatlan egy hatszáz négyzetméteres és négyszázmillió forint értékű, luxus állapotú mátrafüredi kastély. A leírás szerint az ingatlan a Mátra déli oldalán, a Kékes tömbjének délnyugati lábánál fekszik és pazar panorámakilátás nyílik róla. A legolcsóbb ingatlan pedig egy vécsi, felújítandó, kétszobás családi ház, amelyért hétszázezer forintot kérnek a tulajdonosok.

Legdrágább ingatlanok Heves megyében

Település

Ingatlan

Alapterület

Érték (forint)

Mátrafüred

luxuskastély

600 m2

400 millió

Gyöngyös

családi birtok

100 ezer m2

380 millió

Gyöngyös

kúria

70 ezer m2

300 millió

Legolcsóbb ingatlanok Heves megyében

Település

Ingatlan

Alapterület

Érték (forint)

Vécs

családi ház

350 m2

700 ezer

Kál

családi ház

70 m2

900 ezer

Vécs

családi ház

65 m2

920 ezer

Forrás: ingatlan.com

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában