festenek, korszerűsítenek

2019.08.01. 20:00

Megszépült sulikban folyhat az oktatás Heves megyében

A szeptemberi tanévkezdésre megyénk minden állami fenntartású intézményében végeznek a karbantartási, felújítási munkálatokkal. Jelenleg is sok iskolában dolgoznak, festenek, javítanak, korszerűsítenek.

Barta Katalin

Pétervásárán, a Tamási Áron Általános Iskolában is több tantermet varázsolnak újjá

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Míg a diákok pihennek, javában zajlik a megye oktatási intézményeinek felújítása, karbantartása. Kíváncsiak voltunk, hogy szeptemberben milyen körülmények várják a tanulókat és a pedagógusokat az iskolákban.

Az Egri Tankerületi Központ igazgatója, Ballagó Zoltán arról tájékoztatta lapunkat, hogy kiemelt feladatuknak tekinti az infrastrukturális feltételek biztosítását, ezért az intézmények biztonságos, kiegyensúlyozott működtetése érdekében folyamatosan vizsgálja az épületek műszaki állapotát. A nyári karbantartási feladatok egy része már befejeződött. A folyamatban lévő felújítások pedig a terveik szerint a tanévkezdésre lezárulnak.

A kiemelt karbantartási feladatokra ez év nyarán közel kilencvenmillió forintot költ az Egri Tankerületi Központ. A tizennyolc iskola közül több intézményben is nagyobb mértékű felújítás zajlik. Az Egri Dobó István Gimnázium, valamint az Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolájának épületében új sportpadlóburkolatot fektetnek le a mindennapos testnevelés feltételeinek javítása érdekében. Az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium tornatermében a parketta újracsiszolása és lakkozása, illetve a pályák újrafestése is elkészül.

Pétervásárán, a Tamási Áron Általános Iskolában is több tantermet varázsolnak újjá
Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

A szennyvízelvezető hálózaton keletkezett dugulásveszélyes szakaszok felújítását is elvégzik az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban és az Egri Dobó István Gimnáziumban. Az elkövetkező hetekben tetőfelújítás lesz Átányban, a Hanyi-menti Általános Iskolában. A tarnazsadányi iskola oktatási épületében az elektromos hálózat teljes körű felújítását és a kapacitás bővítését készítik el. A Hevesi Körzeti Általános Iskolában a földszinti aula elkopott padlóburkolatát cserélik ki.

További, közel húszmillió forint értékben az intézményeik saját keretösszegeikből végeznek tisztasági festéseket, tantermeket, mosdókat, öltözőket újítanak fel. Mindemellett az Egri Tankerületi Központ az elmúlt tanévben 11,5 millió forintot költött a katasztrófavédelem ellenőrzései alapján a villámvédelmi és érintésvédelmi előírások teljesítésére.

Az uniós pályázatok is lehetőséget adtak a felújítási források bővítésére és nagyobb beruházásokra. A tankerület Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése című konstrukció keretében hét intézmény részére nyert el közel hétszázmillió forintos támogatást, amit a 2018/19-es tanévben különböző célú kivitelezési munkákban már fel is használt. Az Egri Tankerületi Központ A köznevelés támogató szerepének erősítése című konstrukció részeként további négyszázmillió forintot nyert el. A beruházás tervezésének előkészítése elkezdődött, és összesen négy intézmény fejlesztését érinti.

A Hatvani Tankerületi Központ is kiemelt figyelmet fordít az intézmények állapotára. Horváth Márta igazgató arról számolt be lapunk érdeklődésére, hogy a működtetés magasabb színvonalú biztosítása érdekében pályázati lehetőségek feltárásával és a tankerület költségvetéséből is biztosítanak forrásokat, amelyek az intézmények infrastrukturális fejlesztését, állapotának megóvását szolgálják.

Augusztus közepére végeznek

A Hatvani Tankerületben Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése című konstrukció keretében tizenhat intézmény tizennyolc feladatellátási helyén a tanév során befejeződtek a felújítási munkálatok. Több iskolában rendbe tették a vizesblokkokat, a tantermeket, illetve a fűtési rendszer korszerűsítése is megtörtént. A tankerület, mint fenntartó a rendelkezésre álló előirányzatok felhasználásával további felújítási, állagmegóvó munkálatokat végez. Így sok oktatási intézményben jelenleg zajlik a termek festése, vízvezeték, villamos hálózat karbantartása, padló, térkő felújítása. A munkálatok jól haladnak, a tervek szerint augusztus közepére elkészülnek, így zavartalanul megkezdődhet az új tanév a térség intézményeiben is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában