körkép

2019.08.01. 11:30

Minden beteget ellátnak a nyári időszakban is a Heves megyei szakrendelők

Felröppent a hír, hogy a kórházakban a nyári szabadságok ideje alatt több szakrendelés elmarad, illetve sok beteg csak hetekkel, hónapokkal későbbi időpontot kap. Megnéztük, megyénk gyógyító intézményei miként oldják meg ebben az időszakban az ellátást.

Hliva Éva

A nyári időszakban a megyei kórházak egymást segítve biztosítják az ellátást Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

A Bugát Pál Kórház rendelőintézetéből Szűcs Györgyné reggel kilenc óra körül már hazafelé tart. Azt mondja, már megjárta a belgyógyászatot, időpontra érkezett.

– Ha van időpont, legfeljebb fél órát kell várni, de általában pontosan behívják az embereket – teszi hozzá miközben lefelé tart a bejárati lépcsőn. Eközben hozzánk lép egy hölgy, és elpanaszolja, hogy ő viszont éppen az imént a proktológiai vizsgálatra akart bejelentkezni, de nem járt sikerrel, mert nincs rendelés augusztusig, habár sürgősségi beutalót kapott. A nevét nem árulja el, de azt hozzáteszi, hogy nem akar sem a sürgősségire, sem másik kórházba menni, inkább vár.

Dr. Omar Assani, a gyöngyösi kórház orvos igazgatója portálunk kérdésére elmondta, hogy évek óta a nyári munkarendnek megfelelően végzik a betegellátást, amely szerint az osztályos háttérrel működő szakrendeléseknél – mint a belgyógyászat vagy a sebészet –, a helyettesítést megoldják, míg azokon a szakrendeléseken, ahol csak egy-egy orvos rendel – például a bőrgyógyászat, urológia –, Hatvan és Eger is fogadja a pácienseket.

– Egy beteg sem marad ellátás nélkül nyáron sem – szögezi le a doktor –, ugyan valóban előfordul néhányszor, hogy nem tudunk helyettesítést adni, azonban a megye többi kórházával az ezeket egyeztetjük. Ha pedig ebben az időszakban érkezik hozzánk egy azonnali ellátást igénylő beteg, akkor a sürgősségin kap ellátást.

A hatvani Albert Schweitzer Kórház minden évben már kora tavasszal megtervezi a nyári szabadságolás rendjét, tudatta dr. Stankovics Éva. A kórház főigazgatója közölte azt is, hogy a megyei intézmények egymást segítve biztosítják a térség lakosságának egészségügyi ellátását.

A nyári időszakban a megyei kórházak egymást segítve biztosítják az ellátást Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A nyári szabadságolások nem befolyásolják a szakrendelések működését a Markhot Ferenc Kórház rendelőintézetében. Dr. Vácity József főigazgató elmondta, hogy minden szakrendelés a megszokott rendben fogadja a betegeket. Heves megye legnagyobb komplex egészségügyi intézményében több mint száz szakrendelés működik, ahol havonta átlagosan 65 ezer beteg fordul meg. A zökkenőmentes betegellátás érdekében a kórház tervezetten készül a nyári szabadságolási időszakra.

Megkérdeztük: sokat kell-e várakozni a szakrendelésen?

 

Simon Tiborné, Domoszló: – Le a kalappal a gyöngyösi kórház előtt, én rosszat nem tudok mondani, nem tapasztaltam, hogy nem látnának el. Most a cukorbetegségem miatt jöttem, de egyszer úgy elestem, hogy a tüdőmet átszúrta a bordám, akkor tíz napot feküdtem az intenzív osztályon. Nagyon rendesek voltak az orvosok, a nővérek is, és tisztaság van!

Filó Istvánné, Gyöngyös : – Én már reggel fél kilenckor itt voltam, a kartonozónál most nagyon gyorsan végeztem, csodálkoztam is, hogy alig vannak. Az ortopédiára jöttem, de előttem a gyerekeket és az időpontra érkezőket hívják be, így én csak valamikor kora délután fogok végezni. Jártam már így, sajnálom szegény doktor urat, mert nagyon sok a beteg.

Dr. Dakó György, Gyöngyös: – Ma reggel voltam a háziorvosnál, majd a Bugát Pál Kórházba jöttem, ugyanis a kardiológiára kaptam beutalót. Mindössze pár perc alatt kerültem sorra a kartonozónál, ahol rögtön tudtak időpontot adni október első napjaira. Nekem nem sürgős, ugyanis most csak kontrollra jelentkeztem be, és alig tíz perc alatt végeztem.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában