Mirkóczki Ádám: A városvezetés megszabott keretek között végzi munkáját

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere lapunkhoz eljuttatott közleményében reagált a Kovács Cs. Tamás és Oroján Sándor csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Heol

Kiemelte: a közgyűlés szüneteltetése nem az ő személyes akarata, hanem törvényi kötelezettsége, ameddig a különleges jogrend érvényben van. A jelenlegi városvezetés – fejtette ki a polgármester – kizárólag a jogalkotó által megszabott keretek között végzi munkáját, és működteti a várost. Hozzátette, a jogszabályban foglaltak alapján a városvezetőknek nincs joguk a közgyűlés összehívására.

- Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár és dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az önkormányzatoknak és a polgármesteri hivataloknak küldött, a veszélyhelyzeti jogalkotásról szóló közös levelében is kiemelte, hogy a közgyűlésnek veszélyhelyzetben nincs döntési jogköre. Ebben az időszakban a közgyűlés feladat- és hatáskörét a települési polgármester gyakorolja, eltekintve néhány törvényi kivételtől – olvasható a közleményben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Kovács Cs. Tamás és Oroján Sándor csütörtökön délután sajtótájékoztatót tartott a megyeszékhelyen, melyen a közös, konstruktív közgyűlési munka megkezdését kérték a városvezetőtől.

– Mikor újra kell indítani az életet, több szem többet lát alapon, leüljünk, beszéljünk egymással és kicseréljük a gondolatainkat. A következő hetekben Eger életét hosszú évekre meghatározó döntéseket kell meghozni, személyi és költségvetési kérdésekben is, nem helyes, ha az egri polgármester egymaga hozza meg ezeket a döntéseket – emelte ki Oroján Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában