Bélapátfalva

2018.02.03. 15:31

Több turistát fogadtak, még többet szeretnének

Nem voltak országra ­szóló rendezvények, mégis többen keresték föl Bélapátfalvát, Nagyvisnyót és Szilvásváradot.

Tóth Balázs

Az előzőnél jobb évet zárt a térség idegenforgalma, s idén még több vendéget szeretnének fogadni a környéken. Ebben a lovas programok és az új tanuszoda is szerepet játszhat.

Vizy Pál, a Bélapátfalvai Idegenforgalmi Egyesület ­elnöke, az önkormányzat turisztikai, sport- és kulturális bizottságának elnöke szerint a város és az egyesület is meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy a diákok és a településen élők is széles körben látogassák a nemrég átadott új létesítményt, amellyel a turisztikai kínálat is bővült. Lehetőséget biztosít a Bélapátfalvára és a környékre érkező vendégek számára is a sportra, valamint a relaxációra. Bíznak abban, hogy ennek köszönhetően további vendégéjszakaszám-növekedést érnek el.

Mint mondta, az egyesület az önkormányzattal és a Bélapátfalvai Kulturális, Turisztikai és Média NKft.-vel is összehangolja a munkáját, hogy minél eredményesebb évet zárjanak. Az új cég első évében biztató eredményeket ért el.

A nemrég átadott új tanuszodával a turisztikai kínálat is bővült Bélapátfalván, ezzel is számolnak a településen Fotó: Gál Gábor

A városban évről évre növekszik a vendégéjszakák száma, s vannak olyan vendégek, akik kimondottan Bélapátfalvára jönnek, annak környékét szeretnék felderíteni. Van, aki Szilvásváradra sem megy át, mert már ott volt, s most másra kíváncsi. A város egyik vonzereje az apátsági templom, amelyben nagyszabású beruházás is kezdődik, de ez az idei szezont még nem érinti, s a tervek szerint később is csak részleges lezárásokkal kell számolnia az oda látogatóknak. Vizy Pál elmondta, Bélapátfalva egy közös standon idén is megjelenik az Utazás Kiállításon.

Annak ellenére, hogy a stadion építése, s a patakmeder átépítése miatt „föl van túrva” a falu, Szilvásváradra érezhetően többen látogattak el tavaly, és ez a számokban is megmutatkozott, árulta el Szaniszló ­László polgármester. Míg 2016-ban 48,6 ezer vendég érkezett a községbe, 2017-ben már 56 ezer. A vendégéjszakák száma 110 ezerről 123 ezerre emelkedett, ezzel párhuzamosan az adóbevétel is gyarapodott.

Pedig tavaly nem voltak kiemelt rendezvények, de beindultak a programok a fedeles lovardában. Idén is megtartják a szokásos eseményeket, lesz kutyakiállítás Pünkösdkor a benzinkút mögötti parkolóban. Az új stadionban európai szintű egyes- és kettesfogathajtó-versenyt rendeznek majd, ez a Duna-Alpesi Kupa, amelyet azokban az években tartanak meg, amikor nincs világbajnokság. A szervezők szeretnék, ha nyár végén láthatnák vendégül a fogathajtókat.

– A vendégek jól érzik magukat a nyári rendezvényeinken, sőt, visszajönnek például a szüreti felvonulásra, pedig azt elsősorban a helyieknek találtuk ki. Az Állami Ménesgazdaság is szervez majd programokat idén – mondta Szaniszló László.

A téli időszakkal kapcsolatban megjegyezte, a szélsőséges időjárás befolyásolja a sípálya működését is. A pálya alacsonyan fekszik, s hiába készítenek rá műhavat magas költséggel, ha az egy hét alatt elolvad. A létesítményhez szükséges felvonó engedélyét nemrég hosszabbították meg, s a karbantartására is költeni kell.

Egyre több és magasabb minőségű szolgáltatást várnak el a vendégek a térségben a magánszálláshelyektől is

Simon Zoltán, az egyik nagyvisnyói vendégház tulajdonosa elégedett volt a tavalyi esztendővel, mint mondta, a szilvásváradi építkezésen dolgozó vezetők is megszálltak nála, de a Metropolitan Egyetem ­diákjait és a Bükki Művésztelep alkotóit is vendégül láthatta. Vannak visszajáró vendégeik, ­baráti ajánlásra érkezők, valamint csapatépítő tréningen részt vevő csoportok. A forgalom megduplázódott a ­tavalyelőtti, első évhez képest. Ő fejlesztésben, egy mini wellnessben gondolkodik, pályázatot is nyújtott be ehhez kapcsolódóan. Úgy látja, a vendégek egyre igényesebbek, egyre jobb szolgáltatást várnak el a pénzükért, s ezt megfizetni is hajlandók.

– Nagyvisnyóra tavasztól őszig jönnek leginkább az emberek és igénylik azt, hogy ajánljunk nekik túrákat, programokat, nemcsak a környékre, például Bánkútra, Szentlélekre, hanem távolabbra, például Aggtelekre is – magyarázta Simon Zoltán.

Bár Nagyvisnyó hírneve elmarad Szilvásváradétól, hatalmas külterületén sok szép hely található. Szerinte szükség volna további fejlesztésekre, attrakciókra a környéken, ilyen elképzelés például a vasúti hajtánypálya, ebben azonban mostanság nem láttak előrelépést.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában