A nagy feketeeb-szindróma

A közhiedelem ­többnyire előítéleteket táplál a ­fekete macskák iránt, ám a szakemberek szerint a ­fekete szőrű kutyákat is sújtja a színükből adódó hátrányos megkülönböztetés.

Mielőtt a témát taglalnánk, álljon itt egy, az elfogultságnak a gondolatát is kizáró megjegyzés: e sorok szerzője kedveli a négylábúakat, s különösen szimpatikusak számára a fekete kutyusok. Nemcsak a Led Zeppelin együttes iránti rajongása okán – amit a banda Black Dog című száma nagymértékben erősített, pedig abban aztán nem sok szó esik a címbeli jószágról –, hanem azért is, mert a tapasztalatai erre azért bőséggel kínálnak okot.

Böbe kutyám, a befogadott utcakölyök látszólagos együgyűségével tíz esztendeig volt hűséges családtagunk, s amikor itt hagyott bennünket, már másnap kiválasztottam a menhelyről hasonszőrű sorstársát, Sacikát.

– Az emberek többsége azonban erről egészen másként vélekedik – igazolja az immár kutatásokkal is alátámasztott tényt Rudas Aranka, a hatvani Kutyaszív Alapítvány vezetője.

Mindenki úgy tudja, a fekete macska balszerencsét hoz, de talán kevésbé ismert, hogy a fekete szőrű kutyákat is legalább ennyire sújtják az előítéletek – jelenti ki az állatvédő. – A fekete kutyák a világos szőrűeknél gyakrabban kerülnek menhelyekre, ahol sokkal nehezebb számukra gazdát találni. A munkatársaim körében ismert jelenségnek már elnevezése is van: „A nagy, feketekutya-szindróma”.

Rudas Aranka szerint a fekete kutyákat valójában a média sem nagyon kedveli: nem elég fotogének, nem mutatnak jól a képeken.

A menhelyet felkeresők többsége a koromsötét jószágokra szinte rá se néz, s ez a megkülönböztetés különösen erős a rövid szőrű kutyák esetében. Az állatvédőknek sokszor már-már a rémtörténetek szörnyábrázolásaival kell megküzdeniük, ami akár a gyermekkorban a lelkekbe ivódhat.

– A sötét színű állatokat, különösen a nagy testűeket, hajlamosak vagyunk agresszívabbnak látni. Bizalmatlannak érezzük őket, s mi is bizalmatlanok vagyunk velük szemben – mondja az alapítvány vezetője. – Talán kevésbé tudjuk olvasni az arcukra kiülő érzelmeket. Mindez részben a kulturális beidegződésen is alapulhat, hiszen az ördögi természetű fekete szörnyeteg régi irodalmi motívum – ott van például a Sherlock Holmes-történetből ismert sátán kutyája –, de a hátborzongató horrorfilmekben is rendszeresen feltűnik a gazdáját megtámadó, felfaló fekete vadállat.

A szakember arról is beszél lapunknak, hogy amerikai viselkedéskutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az említett reakcióknak a fekete színnel kapcsolatos általános kulturális elfogultság az első számú „felelősük”, hiszen a feketéről általában negatív dolgok jutnak eszünkbe. A menhelyek tapasztalatai szerint a fekete cicák szerencsésebbek, a babonák időnként előnyükre szolgálnak: sokan éppen azért választják „őket”, mert az izgalmasnak érzett boszorkányságot, spirituális mélységet idézik fel. Ugyanakkor a fekete kutyák ezen okokból sem számítanak „trendinek”, így közülük nagyon sokan pusztulnak el ma is a menhelyeken.

– Alapítványunk természetesen szeretné eloszlatni az előítéleteket. Bízunk benne, hogy egyre kevesebben táplálnak rossz érzéseket a fekete kutyák iránt, s otthont adnak néhány csodálatos ­lelkű, gyönyörű fekete kóborkának – ad hangot reményeinek Rudas­ Aranka.

Ajánlófotó: Shutterstock

Tari Ottó