bicikliút

2018.12.06. 12:20

Nincs elég hely az új kerékpárútnak Demjénben

Kérdésessé vált a kerékpárút harmadik szakaszának megépítése a településen, mivel nincs elegendő hely a korábban kijelölt nyomvonalon – tudtuk meg Fodor Gézától.

Süli K.

Sokan kerekeznek a faluban, jól jönne az új szakasz

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A község polgármestere kifejtette, 1,7 kilométeren, 136 millió forintból építhetnének új bicikliútszakaszt, ám azt csak úgy lehetne megvalósítani, ha a szabványtól eltérő lenne, mert a korábban kijelölt terület nem elég széles.

– Több rendkívüli testületi ülést is tartottunk a probléma miatt, ám nem sikerült megoldást találni rá. A testület ragaszkodik hozzá, hogy egy új, külön épített szakasz létesüljön, nem akarjuk, ha az autóutat szélesítenénk ki, és abból választanánk le a bicikliutat festéssel, pedig ez is egy járható lehetőség lenne. Ezért a napokban egyeztetünk majd a kormányhivatal illetékes munkatársaival, mert nagyon nem szeretnénk elesni ettől a fejlesztési lehetőségtől – részletezte a településvezető a kialakult helyzetet.

Sokan kerekeznek a faluban, jól jönne az új szakasz Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

A községen belül az elmúlt években két ütemben épült kerékpárút, amely kapcsolódik a Demjént Egerszalókkal összekötő bicikliúthoz. A kérdéses harmadik ütem során Kerecsend irányába folytatnák a belterületi utat. A faluban pénteken délután öt órakor közmeghallgatást tartanak, amin többek között a kerékpárút problémájáról is beszámol majd a település vezetősége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában