Alkotás

2020.05.27. 09:53

Noszvaj is csatlakozott a világ legnagyobb rajzversenyéhez

Május utolsó vasárnapján rajzaikkal is fizethetnek a gyerekek. Minden alkotás egy gombóc fagylaltot ér több cukrászdában is.

Heol

Az akcióban most olyan „álomautót” rajzolhatnak az óvodások, kisiskolások, amellyel a család szívesen körbejárná a Balatont vagy Noszvaj környékét. Az utazást népszerűsítő akciót Füred Kapitány, a turisztikai szakemberek által létrehozott mesehős és barátai szervezik, de szorosan együttműködnek a világ legnagyobb rajzversenyével is. A kampányban arra szeretnének rávilágítani, hogy a rajzolásnak és a szabadban való játéknak is fontos szerepe van a gyerekek személyiségfejlődésében. – mondta Éskovács Péter, a kampány egyik szervezője.

Aki nem tudja leadni gyereknapon rajzát, annak sem kell elkeserednie. Június 30-ig erre a linkre kattintva online is leadhatók az alkotások. A legjobbak bekerülnek majd az európai döntőbe. A győztes Japánba is elutazhat. A szülőknek azt ajánlják a szervezők, hogy figyelmesen olvassák el a linken található pályázati kiírást, mert csak így van esély a győzelemre.

Tényleg ez a világ legnagyobb rajzversenye?

– Idén ez a 14. álomautós versenye a japán márkának. Az elmúlt 13 évben 6.2 millió gyermek csatlakozott az akcióhoz. Több mint 100 országból érkeztek pályázatok. Így nyugodtan elmondhatjuk, hogy minden bizonnyal ez a világ legnagyobb rajzversenye. „Az akcióban még sosem működtünk együtt magyar mesehőssel. De most nagyon örülünk annak, hogy Füred Kapitány segítségével a magyar turizmust is népszerűsíthetjük.”– mondta Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Kft. PR-menedzsere.

Hol válthatók be a rajzok fagylaltra gyereknapon?

Az akció szervezői arra szeretnék rávenni a családokat, hogy ezen a napon kiránduljanak is. Ezért olyan helyeken válthatók be a rajzok, amelyek turisztikai övezetek környékén találhatók. Balatonfüreden a Bagaméri fagylaltozó várja a gyerekeket. Somló hegy lábánál az ajkai Kristály Cukrászda, Bükfürdőn a Caffe Kiss és Erőss a gyereknapi partner. Mátrafüred – vonzáskörében a noszvaji Rozika Cukrászdában lehet rajzzal is fizetni.

Miért fontos a rajzolás és az utazás már kisgyermekkorban is?

Pszichológusok szerint a rajzolás segít élményfeldolgozásban, a feszültség levezetésben, az iskolai kézírás előkészítésében. „A szabadban való játék ugyancsak fontos a gyerekek testi fejlődése szempontjából. Az izomzat, az idegrendszer, de még a keringési rendszer is jelentősen fejlődik a kültéri mozgásoktól. Mindez különösen fontos a gyerekek számára a majdnem két hónapos bezártság után.” – olvasható a szervezők közleményében.

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában