Pályázat

2019.02.24. 07:00

Nyertes pályázatok segítségével válik még élhetőbbé Tarnaszentmiklós

Az óvoda felújításán és az energetikai korszerűsítésen túl már elindult a községben a Digitális Jólét Program, és elkezdte működését a Bannya Klub is. Buda Sándorné polgármestert kérdeztük az ez évre szóló tervekről.

Szabó Katalin

A dél-hevesi községben ebben az esztendőben több nyertes pályázat is elindult. Mindezzel összefüggésben az idei év főbb elképzeléseiről Buda Sándorné polgármester kijelentette, a tervezett programok megvalósításához legalább 126 millió forintot használnak majd fel, ebből kétmillió az óvodát érinti.

A településvezető arról számolt be, hogy két TOP-os pályázat, az óvoda belső felújításának és a középületek energetikai korszerűsítésének a közbeszerzési eljárása jelenleg is tart. Ezek március végére lezárulnak, majd a szerződések megkötését követően még tavasszal elkezdődnek a kivitelezési munkák.

– Az óvoda belső rekonstrukcióját 25 millió 181 ezer forintból kezdik el késő tavasszal, amikor is elvégzik az akadálymentesítést, lecserélik a belső, részben külső nyílászárókat, s felújítják a vizesblokkokat. Ezen túl fejlesztőszobát, irodát, valamint raktárat alakítanak ki, kicserélik az álmennyezetet és az alsó burkolatot, továbbá energetikai felújítást hajtanak végre – hangsúlyozta.

A tarnaszentmiklósi Bannya Klubban háztartási praktikákat tanulhatnak a fiatalok az idősebbektől Fotó: beküldött

Ismertette továbbá a Középületek energetikai korszerűsítése Tarnaszentmiklóson című pályázatot is, amellyel 75 millió 543 ezer forint támogatást nyertek. Ebből megújul a hivatal-óvoda-szociális konyha, valamint a civil ház épületegyüttese. Arra is kitért: kiemelt projekt a faluban a Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése elnevezésű pályázat, amelynek keretében januártól laptopokon internetezhetnek, nyomtathatnak, dolgozhatnak az érdeklődők a könyvtárban, illetve az érdeklődők száma miatt a napköziben is. Az utóbbi egy épületben van a könyvtárral, s az internet itt is elérhető. A projekt segítségével lehetőséget teremtenek a helyieknek, hogy elsajátítsák a digitális eszközök használatát, s megismerkedjenek az elektronikus ügyintézéssel. A legutóbbi foglalkozáson tizenöten vettek részt.

A polgármester befejezésül arról is szólt, hogy február 8-án elkezdte tevékenységét a faluban a Bannya Klub, amely több korosztály asszonyainak és lányainak a közreműködésével azért alakult, hogy a tapasztaltabb asszonyok segítségével a régi kézimunkázás – hímzés, kötés, horgolás, csomózás, varrás – hagyományaiba, s a főzés és a háztartás dolgaiba is bevezessék a fiatalokat, a gyerekeket.

– Ez nagyon jó lehetőség arra, hogy több generáció együtt legyen, kölcsönösen megosszák a tudásukat, tapasztalataikat, s ha sütnek-főznek valamit, közösen elfogyasszák. Ez az alkalom a kismamák számára is hasznos kikapcsolódási lehetőséget ad, hiszen a gyerekeknek játékok is rendelkezésre állnak. A klub helyszíne a napközi tavaly két pályázati pénzből felújított étkezdéje – tájékoztatott Buda Sándorné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában