veszélyhelyzet

2020.04.25. 11:30

Önkéntesekre is számíthat a védekezésben a balatoni önkormányzat

A koronavírus-járvány kezdete óta önkéntesek segítik a balatoni önkormányzat munkáját.

Tóth Balázs

Az önkéntesek készítették a maszkokat Beküldött fotó

Udzeliné Murányi Enikő polgármester kifejtette, varrónőik saját anyagból, illetve az önkormányzat által vásárolt textilből készítettek maszkokat a helyiek számára.

- Két lelkes varrónőnkhöz mások is csatlakoztak, a maszkok kiosztásában pedig a házi segítségnyújtó szolgálatok dolgozói, valamint postásunk vett részt, nagy köszönet jár érte mindannyiuknak. A segítségnyújtásban részesülő időseken kívül első körben a hatvanöt évnél idősebbek kaptak a védőeszközökből, valamint az orvosi rendelőnk, a konyha, az óvoda, a hivatal munkatársai. A védekezés költségeit saját erőből finanszírozzuk – mondta Udzeliné Murányi Enikő.

A képviselő-testület tagjai felajánlották egy havi tiszteletdíjukat azért, hogy segítsenek a költségek viselésében. A polgármester hangsúlyozta, hogy a járvány idején a községi központi konyha lett a legfontosabb intézményük.

- Önkormányzatunk látja el az idősek és a gyerekek folyamatos étkeztetését. A konyha működésének folyamatos biztosítására legalább másfél hónapra elegendő alapanyag tartalékot képeztünk. Önkormányzati hivatalunk teljes létszámmal működik, az otthoni munkavégzés nem megoldható. A személyes megjelenést megkövetelő ügyekben – a megfelelő biztonsági intézkedések mellett – továbbra is fogadjuk a helybelieket. Így biztosítjuk az állampolgároknak az ügyintézéshez való jogát – emelte ki a polgármester.

- Településünkön jelenleg egy házaspár van hatósági karantén alatt, a szomszéd településen történt sajnálatos fertőzés miatt. Mindkettőjük tesztje pozitív lett, szervezetükben kimutatták a koronavírus jelenlétét, szerencsére tünetmentesek, és jól érzik magukat, a településünk lakói nagyon segítőkészen állnak hozzájuk, ellátásukban önkéntesek segítenek – tette hozzá.

Udzeliné Murányi Enikő hozzáfűzte, pánik nincs, a szükséges távolságot mindenki megtartja egymástól, sokan maszkot viselnek.

Az önkéntesek készítették a maszkokat Beküldött fotó

Mivel a védekezésre nagy hangsúlyt fektetnek, ezért reggel 6 és 8 óra között vegyszeres fertőtlenítést végeznek a település frekventált területein: a buszmegállókban, a kereskedelmi egységek bejáratánál és környékén, továbbá az óvoda, a konyha, a posta, az orvosi rendelő, és az önkormányzati hivatal bejáratánál, illetve ezek környékén.

Ellátják azokat 70 évnél idősebbeket, akik önként vállalják, hogy lakóhelyüket nem hagyják el a korlátozás ideje alatt.

- Ezúton is szeretnék nyomatékosan kérni mindenkit, hogy akik napi vásárlásra indulnak, maszkot és kesztyűt viseljenek. Ha a kereskedők védenek bennünket a másfél méteres távolságok betartatásával, nekünk is ügyelni kell a dolgozókra és egymásra. Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! – tanácsolta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában