Fogászat

2019.02.15. 14:00

Sok helyen utazni kell egy jobb fogorvosért

Fogorvoshoz nem szeretünk járni, ám ha beüt a ménkű, menni kell. A kérdés, kihez fordulhatnak a térség húsz településén, ha fogászati kezelésre van szükség. Fogorvos kevés van, szenvedő beteg annál több.

Barta Katalin

Magyarország 231 fogorvosi praxisában­ tartósan – tehát legalább fél éve – nincsen szakorvos. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont friss adatai szerint 185 vegyes, 26 gyermek- és 20 felnőttpraxisba nem találnak orvost.

Megnéztük, hogy a Pétervásárai járás húsz településén mi a jelenlegi helyzet. Tény, hogy a nagyobb településeken – ha nehezen is, de – megoldották a problémát. Pétervásárán évtizedek óta két körzetben látták el a város és a térség betegeit, ám az egyik praxis nyugdíjazás miatt megüresedett, így azt egy ideig helyettesítéssel próbálták megoldani. Öt évvel ezelőtt egy nyertes pályázatnak köszönhetően megújult a városközpontban lévő egészségügyi komplexum, s ezen belül a két fogorvosi rendelő is. Szakembert azonban nehezen talált a városvezetés. Eged István polgármester érdeklődésünkre elmondta, idén februártól sikerült megoldani a gondot. Egy cég közvetítésével érkezett a településre egy iráni származású fogorvos házaspár, akik a tanulmányaikat már hazánkban végezték. Mostantól mindkét körzet állandó szakemberrel várja betegeit, a remények szerint a lakosság megelégedésére.

Munkájukra nagy szükség van, hiszen nemcsak a város, hanem a környező települések – Erdőkövesd, Ivád, Váraszó, Kisfüzes – betegei is őket kereshetik fogászati problémáikkal.

A sirokiak szintén szerencsés helyzetben vannak, hiszen a korszerű fogorvosi rendelőben immár 27 éve dr. Paskuj Zoltán látja el a betegeket. Itt szombat, vasárnap kivételével mindennap van rendelés. A közeli Szajla, Terpes, Bükkszék lakói is itt részesülhetnek szakorvosi ellátásban.

Szerencsés a térségben az, akinek a lakóhelyén működik fogorvosi ellátás Fotó: Gál Gábor / Heves Megyei Hírlap

Parádon három éve újították fel a fogorvosi rendelőt, ahol a legkorszerűbb felszerelések állnak rendelkezésre. Itt az előző szakember nyugdíjba vonulása után minden lehetséges módon próbáltak utánpótlást találni. Végül egy fiatalember, Ivánfalvi Gábor vállalta el a feladatot. Ő naponta Egerből ingázik, s a parádi betegeken kívül, a bodonyi, parádsasvári emberekről is gondoskodik.

A jelenleg 690 lakosú Bükkszék polgármestere, Zagyva Ferencné azt mondja, hogy bár szabad orvosválasztás van, a legtöbb bükkszéki a siroki fogorvoshoz fordul, ha baj van, hiszen hivatalosan ehhez a körzethez tartoznak a tajkártyával rendelkező betegek. Az ellátásért utazni kell, de ez mindig is így volt. Önálló fogorvosa soha nem volt a községnek.

Mátraderecskén pár évvel ezelőtt 11 millió forintból, önerőből újították fel a fogorvosi rendelőt, a legkorszerűbb felszerelésekkel. Itt heti két alkalommal van rendelés. Egy biztos, kivételes helyzetben vannak azok, akik helyben tudnak fogorvoshoz fordulni. A többieknek az marad, ami. Ingázás, utazási költség, és a többi kín.

S akkor lásuk, mi a helyzet az Európai Unióban! Az Eurostat friss jelentéséből kiderül, hogy az Európai Unió­ban több mint 360 ezer fogorvos dolgozott 2016-ban. Százezer lakosra számolva meglehetősen nagy eltérések mutatkoznak a különböző országokban. A listavezető Görögországban például 123 praktizáló fogorvos jut százezer lakosra, de például Lengyelországban csupán 33. Magyarország az összesített lista alsó harmadában található, hátulról a 7. helyen, ami számszerűleg azt jelenti, hogy százezer emberre 62 fogorvos jut.

Lasszóval kell fogni a fogorvost

A legfrissebb európai statisztikák szerint Magyarországon meglehetősen kevés fogorvos jut egy főre. Ezzel egybecseng az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztályának január elsején frissített statisztikája is, mely szerint jelenleg 231 tartósan betöltetlen állami fogorvosi praxis van hazánkban.

A fogorvoshiány egyik oka, hogy rengeteg szakember vonul magánpraxisba, ezt azonban sokan a magas költségek miatt nem tudják igénybe venni. Azok a fogorvosok pedig, akik nem az itthoni magánpraxist választják, könnyen találhatnak maguknak munkát Nyugat-Európában, ahol már egy kezdő havi fizetés is elérheti a 3 millió forintot, ami ráadásul néhány év alatt a sokszorosára nőhet. Az itthon maradókat és praktizálókat meg kell becsülni!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában