Visonta

2018.08.31. 11:55

Stabil alapok, új jövőkép a Mátrai Erőműnél

Az idén már nyereséget vár a Mátrai Erőmű Zrt., amely nagyszabású beruházásokba kezd – nyilatkozta a Világgazdaságnak­ a társaság vezérigazgatója. Valaska József elmondta: két, összesen 40 megawatt teljesítményű naperőművet létesítenek, egy évi 400 ezer tonna hulladékigényű RDF-hasznosító blokkot terveznek, valamint együttműködésbe kezdtek a Teslával az energiatárolás terén.

Munkatársunktól

Valaska József: A tervek között szerepel két nagy energiatároló létesítése is Fotó: MW

Egymilliárd forintos nyeresége is lehet 2018-ban a Mátrai Erőmű Zrt.-nek, amely tavaly még 9,1 milliárd forintos veszteséggel zárta az évet. A fordulat a társaság irányítását tavasszal átvett új tulajdonos, az Opus csoporthoz tartozó Mátra Energy Holding Zrt. intézkedéseknek köszönhető.

„Új alapokra helyeztük a villamos energia értékesítését, felgyorsítottuk a javításokat, a karbantartásokat, megnöveltük a bányáinkból kihozható szén mennyiségét” – sorolta a lépéseket az erőműtársaság vezérigazgatója, akit a lap a Mátra közelgő közgyűlésének apropóján kérdezett.

Valaska József ­hangsúlyozta: a Mészáros-csoport fő célja éppen az volt a társaság megvásárlásával, hogy azt a megváltozott körülményekhez igazodó, stabilan nyereséget termelő pályára állítsa. A Mátra ugyanis csak így tudja betölteni a villamos energia stabil termelésén keresztül a nemzetgazdaságban rá jutó szerepét, és megőrizni a munkahelyeket. Pedig a nyáron még elég szén sem jutott az erőműbe, mert az előző többségi tulajdonos többek között adós maradt egy bányanyitással is. Mivel az elsődleges az erőmű kiszolgálása és ezzel a hazai árambiztonság fenntartása, az idén a Mátra nem tud olyan mértékben részt vállalni az önköltségi áron értékesített lignit kereskedelmi forgalmazásában, mint korábban.

Valaska József: A tervek között szerepel két nagy energiatároló létesítése is Fotó: MW

A felsorolt intézkedéseknek köszönhetően azonban júliustól teljes, 840 megawattos kapacitáson, 93–95 százalékos kihasználtsággal működött az erőmű, még a legnagyobb kánikulában is. Ez is igazolja, hogy az országnak kiegyensúlyozott energiahordozó-mixre van szüksége. Valaska József szerint a szénalapú áramtermelésnek még tíz éve van, ezért a fejlesztések fókuszában a megújuló energia áll.

Több tízmilliárdos beruházások önerejének biztosítása érdekében a társaság értékesíti a 16 megawattos visontai naperőművet, illetve az erőmű profiljába nem illeszkedő ingatlanokat is elad. Új naperőművet építenek, telepítenek egy biztonsági gázkazánt az ipari parkukban lévő ügyfelek jobb ellátása érdekében, és 2021-re terveznek egy évi 400 ezer tonna hulladékigényű RDF-hasznosító blokkot is. Ez nagy kapacitás, hiszen az előrejelzések szerint akkorra Magyarországon évi 600 ezer tonna, ­lakossági hulladékkal kevert másodlagos tüzelőanyag keletkezik. Olyan beruházási koncepciót valósítanak meg, amely mellett a társaság megőrzi a pozícióit, vagyis hogy Paks után a Mátra termeli a legtöbb áramot, és megcélozzák az évi 100 milliárd forintos árbevétel mellett a 10 milliárdos nyereséget.

„2030-ban is mi szeretnénk előállítani az országban fogyasztott áram 15 százalékát, ami a hazai termelés ötödét jelenti. Nem kizárt, hogy addigra már emögött egy nap-gáz-RDF-biomassza energiaforrás-összetétel áll majd” – mondta Valaska József.

Az előbbieken túl a szeptember 19-i közgyűlés dönt majd arról is, hogy a Mátra megvásárolja-e a biomassza-beszállítóját, a Geosolt. A lépés mellett a vezérigazgató szerint az szól, hogy az erőmű és a Geosol szimbiózisban él, és a többségi tulajdonos Opus részvényesei számára is ez a konstrukció teremt nagyobb értéket.

A tervek között szerepel két nagy energiatároló létesítése is. Az 5 megawattos, úgynevezett száraztárolóban a Tesla a partner, a 600 megawattos, hagyományos szivattyús-tározós létesítményben pedig az állami MVM, a Mátra kisebbségi tulajdonosa. Mindehhez a társaság uniós pénzre is pályázik, de amellett is szól érv, hogy „az ország szemetét eltüntető RDF-erőmű” finanszírozásába az állam is beszálljon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában