Magyar Falu Program

2019.07.08. 13:59

Százmilliós támogatás a megyei falvaknak

Mérföldkőhöz érkezett a Magyar Falu Program, a márciusban kiírt első pályázatokat elbírálták, 13 milliárd forintot osztott szét a kormányzat közösségi terek fejlesztésére és egyházi ingatlanok megújítására.

Süli K.

A megyei falvakba is több száz millió forint támogatás jutott – jelentette be hétfőn Egerben sajtótájékoztatón Juhász Attila Simon. A Heves Megyei Közgyűlés képviselője (Fidesz – KDNP) elmondta, megyénkben 18 egyházi ingatlan újulhat meg, és 24 önkormányzat nyert forrást közösségi terek fejlesztésére.

A képviselő hozzátette, a Magyar Falu Program célja a falvakban élők életminőségének javítása, az ötezer lakos alatti települések juthatnak ennek keretében támogatáshoz. A pályázók maximum 23 millió forintot nyerhettek, amelyet építkezésre, eszközbeszerzésre valamint programokra fordíthatnak.

Juhász Attila Simon kiemelte, idén minden eddiginél több központi költségvetési forrás jut településfejlesztésre. Összesen 150 milliárdot fordít a kormány a Magyar Falu Programra, ebből 50 milliárdot útfejlesztésre, 25 milliárdot a falusi Családi Otthonteremtési Kedvezményre, 75 milliárdot pedig a közszolgáltatások fejlesztésére. Mint mondta, fontos, hogy a támogatás hazai forrású, a fejlesztések pedig előfinanszírozottak, így nem terhelik a települések költségvetését. A projektet hosszú távra, legalább tíz évesre tervezi a kormányzat. Jövőre, 2020-tól indul a kisvárosi program, amely az ötezer lakos feletti kisvárosokat érinti majd, így a megyei jogú városokat célzó programokkal együtt a hazai települések mindegyikének lehetősége lesz pályázni fejlesztésekre. A eddigi nyertes települések listája a www.kormany.hu weboldalon található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában