SARUD

2018.12.01. 18:53

Teljesen megújulhat a falu konyhája

A felújítási munkálatok január második hetében kezdődnek majd el. 

Sz. K.

Nemrégiben konyhafejlesztésre nyert el 36 millió forint támogatást a község önkormányzata a Belügyminisztériumhoz benyújtott pályázaton – tájékoztatta a Heolt Tilcsik István polgármester.

– Három héttel ezelőtt bírálták el a hozzájárulást, amelynek összegéből harmincmillió forintot belső épületfelújításra, hatmilliót pedig eszközfejlesztésre fordítunk – fogalmazott a település vezetője. – A konyhánk egyébként a Sarudi Tavirózsa Óvoda épületében található. Az intézményt az elmúlt esztendőben szintén felújítottuk kívülről, kicseréltük a tetőt, valamint a nyílászárókat is, s ebbe konyhai rész is beletartozott.

A polgármester kiemelte, a mostani pénzből a belső felújításokat végzik el, egyebek között kicserélik a villanyhálózatot, csempéket, és az előkészítők újraburkolását hajtják végre. Ami az eszközöket illeti, az alumíniumlábasokat lecserélik főzőüstre, valamint olajsütőt és palacsintasütőt is beszereznek.

Tilcsik István hozzátette: a felújítási munkálatok január második hetében kezdődnek majd el.

Címkék#Sarud

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában