Vonatközlekedés

2019.04.12. 11:30

Tizenöt vonatpárt kell munkanapokon autóbuszokkal pótolni Hatvannál

Még jó egy hétig kell türelemmel viseltetniük azoknak, akik vonattal szeretnének közlekedni a Hatvan-Somoskőújfalu vonalon.

Tari Ottó

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Tari Ottó

A tervek szerint április 18-án áll vissza a szokott „rend” a Hatvant és a szlovák határhoz közeli Somoskőújfalut összekötő, 1867-ben átadott, úgynevezett „salgótarjáni” – Trianon előtt losonci – vasútvonalon. Addig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat az amúgy túl forgalmasnak aligha minősíthető, alig 65 kilométer hosszúságú szakaszon. Az intézkedésre azért van szükség, mert a pályán karbantartási munkák zajlanak. Érdekesség, hogy a Hatvantól a selypi állomásig futó, tizenegy kilométeres pályarészen két, míg Selypet a Felvidékkel összekötő szakaszon egyetlen sínpárt fektettek le. A Hatvan-Selyp közötti táv az ország egyetlen nem villamosított kétpályás vonalszakasza.

A vasútvonalon munkanaponként tizenöt vonatpár közlekedik, kiegészülve a reggeli diákjárattal, amely azonban csak Pásztó és Hatvan között szállítja az utasokat. Utóbbiakat kell most pótlóbuszokkal szállítani, ami nem állítja túlságosan nehéz feladat elé a logisztikai szakembereket, hiszen nap közben a személyszállító motorvonatok kihasználtsága szemmel láthatóan csekély. Számottevő utazóközönségről csupán reggel fél 5 és fél 7 között, illetve az iskolai tanítás kezdete előtt, valamint a délutáni órákra vonatkoztatva beszélhetünk.

Selypen több évtizedes problémát jelent, hogy a sorompó hosszú ideig van zárva. A karbantartás ideje alatt ezzel nem kell számolni Fotó: Tari Ottó / Heves Megyei Hírlap

Ehhez igazodva, a forgalmasabb napszakokban két autóbusz pótolja a járatokat, a többi időpontban viszont elegendő egy is. A megállóhelyeket lehetőség szerint a vasútállomásokhoz közel jelölték ki, így a Heves megyei szakaszon a mátravidéki erőműi állomás mellett, Lőrinciben a polgármesteri hivatalnál, Selypen a cukorgyári buszmegállókban, míg Apc-Zagyvaszántón ugyancsak a vasútállomás szomszédságában. Ami a fénysorompókat illeti – hiszen ez foglalkoztatja leginkább a gépjárművel útra kelőket –, a vágányzár időszakára a berendezéseket a nagygombosi gesztenyesornál és a lőrinciben lévő, Herédi úti átkelőnél sötétre kapcsolták, míg a Mátravidéki Erőműnél, Selypen és Zagyvaszántó belterületén továbbra is villognak. Az Apc-Zagyvaszántó állomáshoz közeli, a 21-es főúthoz vezető sorompó csapórudas szerkezetű, vagyis kézzel működtetik.

A vasúti pályán 17-én fejeződnek be a munkák. Úgy tudjuk, addig elvégzik a felépítmény-karbantartást, a kitérővágányok aláverését, s ahol szükséges, pótolják a zúzott követ is. Utóbbira információnk szerint főként Hatvan és a mátravidéki állomás között van szükség, mivel a csapadék több helyen kimoshatta a zúzalékot.

Szerettünk volna utánajárni, hogy a vágányzár időtartama alatt az utasok miként viselik a buszozással járó változásokat, de ottjártunkkor a selypi cukorgyári buszmegállóban mindössze egyetlen ember várakozott: egy szolgálatból hazafelé tartó vasutas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában