Ételt az Életért Alapítvány

2019.11.14. 11:14

Új helyszínen osztják az ételt Egerben

Az alapítvány ötszáz adag meleg ételt kínál naponta új helyszínén.

B. K.

Egerben új helyszínre, a Tűzoltó tér 5. szám alá, a Govinda étterem mellé költözött az Ételt az Életért Alapítvány ételosztó pontja. Az új helyszín kellemes, zárt, fedett hely, ami védelmet nyújt a vendégeknek az esőtől és a hideg, zord időtől is. A főzésben, az ételosztásban résztvevők már nagyon várták ezt a pillanatot – adták hírül az alapítvány honlapján.

Az ételeket elvitelre is adhatják, de akár helyben, kulturált körülmények között is el lehet fogyasztani. Az Eszterházy Károly Egyetem diákjait minden nap 13-14 óráig, vagy 15 óra után, a népkonyhai étkeztetésben résztvevő vendégeiket pedig 14-15 óráig várják szeretettel.

Az ötszáz adag ételről ők gondoskodnak. Fotó: beküldött

Csak ezen az osztóponton naponta közel ötszáz adag meleg ebéddel várják a rászorulókat, s azokat, akiknek sokat jelent egy adag tápláló étel.

Aki egyet ért az Ételt az Életért törekvéseivel, segítheti munkájukat pénzadományokkal, amelyből ott és úgy tudnak segíteni, ahogy éppen a legnagyobb szükség van rá. Az alapítvány céljairól az www.eteltazeletert.hu internetes oldalon lehet tájékozódni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában