sajtótájékoztató

2020.02.13. 13:57

Városépítő munkát vár a Fidesz az új egri vezetéstől

Oroján Sándor, az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője és Martonné Adler Ildikó, a Fidesz egri szervezetének elnöke tartott közös sajtótájékoztatót csütörtökön Egerben.

G. Zs.

– Nagyon röviden is értékelhetnénk ezt az elmúlt száz napot, ami mögöttünk áll az októberi választás óta. Ha csak annyit mondanánk, száz nap nulla teljesítmény, az is teljesen helytálló lenne – kezdte Oroján Sándor, az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Oroján Sándor és Martonné Adler Ildikó, a Fidesz egri szervezetének elnöke közösen értékelték Mirkóczki Ádám polgármester és az új egri önkormányzat munkáját a Polgárok Házában.

– Az elmúlt hónapokban semmi előremutató, semmi pozitív nem történt Egerben – állítja a frakcióvezető. Kiemelte, az új városvezetés az emberektől elvesz, adni csak saját maguknak adtak.

Martonné Adler Ildikó konkrétumokat is említett azzal kapcsolatban, hogy az új városvezetés mit vett el az egriektől.

– A polgármester a ciklus elején úgy fogalmazott, hogy minden olyan pozitív és jó gyakorlatot támogatnak, amik az egriek körében közkedvelt. De úgy tűnik az ő értelmezésében nem jó gyakorlat az elsős gyermekeknek járó tanévkezdési támogatása, az idősek év végi támogatása, a jégpálya ingyenes használata óvodásoknak és kisiskolásoknak, és az úszásoktatás támogatása az óvodások részére – sorolta.

Elmondta, az előző városvezetés sokat tett azért, hogy a családok életét könnyebbé, harmonikusabbá tegye. Új bölcsődék, óvodák épültek, tortantermek és sportlétesítmények újultak meg. – A látszatmunka helyett valódi, városépítő munkához kellene kezdeni – zárta.

Oroján Sándor további példákat is felsorolt az elmúlt hónapokból. Megemlítette az idegenforgalmi adó emelését, ami szerinte a turizmus versenyképességének csökkenésével jár. Kitért arra is, hogy az önkormányzat öt évről egyre csökkentette az egri kórház bérlőkijelölési jogát.

– Amikor elvesznek, az egriektől vesznek el, amikor adnak, maguknak adnak. Elsősorban pozíciókat. A városvezetés Egernek ennyibe még sose került. A külsős bizottsági pozíciókat a saját embereiknek adtak és minden bizottsági elnöki tisztséget az ő embereik töltenek be. Ilyen példátlan, saját maguknak osztogatás még nem volt a városban – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában