Találkozó

2019.08.14. 11:30

Verpeléten találkoztak – immár ötödször – az egykori Jakabdomb volt lakói

Ötödik találkozó egy hajdani újságcikk hatására igen szép dolog. Kitartásról, összetartásról mesél, nem feledve persze, hogy csak bennük és fényképeken élnek már az emlékek. Azok, amelyek összekötik őket, most erőt adnak nekik továbbvinni Jakabdomb szellemiségét.

Hancsicsák Mihály

Valójában egy nyár eleji cikk volt az még 2014-ben, amely katalizálta az addig csírájában lévő akaratot, hogy a napjainkra szinte nyoma tűnt Heves megyei település, Jakabdomb volt lakói hosszú évek után úgy döntsenek, találkozni szeretnének egymással. Akkor az várakozáson felül sikeredett, rengetegen eljöttek, sokan hozták magukkal a gyerekeiket, az unokáikat is. Az elmúlt évek alatt hagyománnyá szilárdult, hogy minden év augusztusában találkozót kell szervezni Jakabdombon, vagyis inkább azon a helyszínen, ahol egykoron elterült a település. Meglepetésként hatott az idei meghívó, mellyel minden évben megtisztelik a 2014-es cikk szerzőjét, hiszen, szokástól eltérően, a verpeléti művelődési házba szólt az invitáció.

Több információval nem rendelkezve, igazából csak találgatni tudja az ember a változó helyszín okát. Mire is gondolhatnánk, ha nem arra, hogy a kor elfárasztja az embereket, emiatt nehezebben bírják már a kijárást, az ottani tennivalókat. Sajnos emellett szomorú hírek hangzanak el: többen eltávoztak az élők sorából, s úgy érzik, mintha már nem látnák őket oly szívesen a terület tulajdonosai, az elvadult tájat már kerítés zárja körbe.

Az idén sajnos kevesebben, de még így is szép számmal jöttek a már hagyományos, évenkénti találkozóra a jakabdombiak Fotó: Hancsicsák Mihály

Azért a mostani fogadás, s a vendégszeretet töretlen, a korábbiakhoz híven megszokott. Ugyanaz a mosoly játszik az arcokon, mint az eltelt öt esztendő alatt annyiszor, csak talán most tényleg egy kicsit fáradtabb. Pedig a szervezők megtettek most is mindent annak érdekében, hogy jó hangulatban emlékezhessen mindenki az idei összejövetelre. A már sokszor dicsért finomságokkal teli asztalok, a barátságos arcok, a régi történetek, most is megtöltik a termet. Habár idén kevesebben jöttek el. Kicsit panaszkodnak is, hogy a gyerekeket, unokákat nem érinti meg Jakabdomb, nem kíváncsiak a történetére. Pedig az a pár fiatal, aki most is itt van, láthatóan jól érzi magát. Ez alkalommal is elhangzanak régi történetek, nem egyen derűsen lehet nevetni, hiszen az emlékek megszépülnek, mondják...

A kívülálló azt gondolhatná, hogy csak akkor ilyen nagy a Jakabdomb iránti szeretet és az egyetértés, amikor együtt vannak, de mi sem állhatna távolabb a valóságtól. Ha egyenként beszélgetünk ugyanis a volt lakosokkal, annyira hasonlóan mesélnek szeretett településükről, annyira egybecsengenek a hajdani sztorik, hogy vagy meg kellett beszéljék, mit fognak mondani, vagy tényleg ennyire jó volt ott élni. Utóbbiról van szó. Az eltűnt kis település megmaradt lakói őszinte emberek, egyszerű, szeretetteljes érzésekkel megáldva.

Míg egy gondolatunk él, addig mi sem halunk meg – tartja a szólás –, míg egy településről beszélnek, az is fennmarad talán.

De mi lesz, ha nem lesz ki beszéljen már róla? Nem volt ez annyira fontos pont a térképen, hogy a történelemkönyvek nyilvántartsák, de még Heves megye történeti leírása sem regél majd róla. Ha ezekkel az emberekkel elvesznek egykori lakóhelyük emlékei, akkor tűnik el sajnálatosan végleg Jakabdomb is. De most még kitartóak, mosolyognak, s bizton lesz következő találkozó is.

Egy nagyra nőtt tanyavilág

A valamikor földrajzi szempontból Tarnaszentmária, Egerszólát és Verpelét között elhelyezkedő helység egykoron utóbbi településhez tartozott közigazgatásilag. Közvetlenül az egerszóláti út mellett terült el ez a tulajdonképpen nagyra nőtt tanyavilág, amelynek az ingatlanjai olyan szorosan épültek egymás mellé, hogy már-már falu jelleget kölcsönöztek a helységnek. Ezt a benyomást erősítette a jól felszerelt iskola megléte, melynek egyik termében kápolnát is berendeztek. Míg működhettek az egyéni gazdaságok, egész tehetős lakói voltak, a környező településekről is jártak ide napszámosok dolgozni. Ma már csak pár rom, s a még élők emlékei tanúskodnak a múltról.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában