Izraeli-palesztin konfliktus

2017.07.23. 15:16

A palesztinok elutasítják a detektoros biztonsági kamerákat is

Az izraeli rendőrség az al-Aksza és a Sziklamecsetnek otthont adó Mecsetek terére vezető egyik kapu elé különleges biztonsági kamerát szerelt fel, amely képes kiszűrni a fegyverrel, késsel, gránátokkal érkezőket – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja.

A palesztinok az ellenőrzésnek ezt a módját is megtagadják, és harcuk folytatását ígérik. Egy sejk azt nyilatkozta az új biztonsági eszközről, hogy az „még rosszabb, mint a detektoros kapu”, de nem fejtette ki bővebben véleményét. „Nem egyezünk bele semmiféle ellenőrzésbe” – tette hozzá. Ezt erősítette meg a lapnak egy másik muzulmán férfi is, aki így vélekedett: „Nem vagyunk bűnözők, akiket meg kell alázni. A kormánynak és Gilad Erdán belbiztonsági miniszternek abba kell hagynia az ostoba döntéseket, csak tovább rontanak a helyzeten.”

A hatóságok a kamerákkal a fémdetektoros beléptető kapukat próbálják kiváltani, mert múlt vasárnapi telepítésük óta a palesztinok tiltakoznak ellene, nem hajlandók átmenni rajta, és tömegtüntetéseket rendeznek miatta. A palesztinok azzal vádolják Izraelt, hogy a biztonsági ellenőrzéssel felrúgja az iszlám vallás harmadik legszentebb helyénél, az al-Aksza mecsetnél érvényes status quót, vagyis nem tartja tiszteletben és nem őrzi meg a hagyományos, korábbi állapotokat.

Az izraeli hatóságok viszont hangsúlyozzák, hogy a detektoros kapukat és a detektoros kamerákat is az al-Aksza mecsettől távol, a Mecsetek terén kívülre telepítették, és továbbra is zavartalanul imádkozhatnak az ellenőrzés után belépő muszlimok.

Pénteken három palesztin életét vesztette és több százan megsebesültek a detektoros kapuk miatt kitört erőszakos tüntetéseken. Péntek este egy palesztin merénylő halálra késelt egy ciszjordániai telepen három izraelit, egy idős férfit, valamint középkorú fiát és lányát, és súlyosan megsebesítette feleségét.

Szombat este is kiújultak az erőszakos tüntetések Jeruzsálemben, és meghalt még egy palesztin tüntető, amikor idő előtt felrobbant a kezében egy gyújtóbomba, amelyet az izraeli biztonságiak felé készült eldobni.

Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken minden együttműködést befagyasztott Izraellel.

„Sok éven át elboldogultunk a biztonsági együttműködés nélkül, és most is meg fogjuk oldani” – jelentette ki vasárnap Avigdor Liberman védelmi miniszter, hangsúlyozva, hogy a biztonsági koordináció a palesztin vezetés érdekét is szolgálja.

A detektoros kapukat azért vitték a Mecsetek teréhez vezető utakhoz, mert július közepén két izraeli rendőr életét oltották ki úgy, hogy a terroristák korábban a Mecsetek terénél rejtették el a használt fegyvereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!