Kultúra

2009.02.13. 16:05

Jó ebédhez szólt a puska - vége a pörköltek uralmának

Szarvas, muflon, őz, vaddisznó - ezek voltak a leggyakoribbak az Észak-magyarországi erdészek és vadászok vadételfőző versenyének menüjében, de akadt, aki a kiírást igen szabadon értelmezve strucchúsból készített harapnivalót.

HEOL

A három megyéből - Nógrádból, Borsodból és Hevesből -  tíz csapat mérte össze konyhaművészeti tudását a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskolában. A pörköltektől kemencés ételekig szinte minden „műfajban” remekeltek a szakácsok, teljesítményüket a Nagy Zoltán királyi főszakács vezette zsűri értékelte. Alighanem az egyetlen ember volt a vendégseregben, aki az összes ételt – hivatalból – végigkóstolta: a zsűrielnök.

Mint a szakember munkatársunknak elmonda: összességében erős mezőny gyűlt össze, kifejezetten ízletes ételek készültek. Különösen örömtelinek értékelte, hogy nem a hagyományos pörköltek voltak túlsúlyban, hanem inkább a sültek. [caption id="" align="aligncenter" width="460"] A háziasszonyok is egyre bátrabban sütnek-főznek vadhúst. A vadász hölgyek azonban nem csupán az elkészítésben jeleskednek
[/caption]

– Ez a verseny is azt mutatta, hogy a gulyások és pörköltek világából egyre inkább kimozdul a magyar konyha, itt most kifejezetten változatos fogások készültek. A sültek, a különféle nyársak, a kemencés ételek mind alkalmat adtak arra, hogy a csapatok a kreativitásukat is kiteljesítsék – fejtegette Nagy Zoltán mesterszakács. Szerinte a vadételek Magyrországon az utóbbi években egyre kedveltebbek, bár még mindig különlegességnek számítanak. De egyre többek számára hozzáférhető a vadhús, aminek az egészséges táplálkozásban fontos szerepe van, s a háziasszonyok is egyre merészebben használják ezt a kiváló alapanyagot. Az éttermekben viszont – a kifejezetten erre szakosodottakat kivéve – még mindig nem mondható bőségesnek a vadétel-kínálat.

Az ítészek munkájának végeztével az iskola aulájában tálalták fel a délelőtt készült finomságokat, amelyekhez az egy héttel ezelőtti bor- és pálinkaverseny nyertes italait szolgálták fel.

Dr. Magda Sándor, az ugyancsak házigazda Károly Róbert Főiskola rektora köszöntőjében azt hangsúlyozta: egy ország értékét egyebek mellett a hagyományai adják, s ez igaz a gasztronómiára is. Úgy vélte, hazánk sikerének hosszú távon a föld és a természeti környezet a záloga. Ezért elismerés illeti mindazokat, akik az erdők és a mezők javait megőrizve vagy gyarapítva, illetve azokból hozzáadott értékkel magasabb szintű terméket előállítva dolgoznak.

A vadételfőző versenyt az Őrhegy vadásztársaság csapata nyerte, megelőzve Bükkzsérc és a Nógrád megyei vadászkamara szakácsait. A borok, pálinkák és ételek összesített versenyében legjobban szereplő együttesnek járó vándorkupát a nógrádi csapat vehette át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!