Kultúra

2009.04.16. 17:03

Bemutatták Eger legfrissebb térképét

Elkészült a legújabb falitérkép Egerről, amely számos újdonságot tartalmaz az eddig megjelent kiadványokhoz képest. Az új kartográfiai dokumentumot csütörtök délután mutatták be.

T. B.

– A térkép tartalmazza a házszámokat, épülettömböket, jelzi a tömegközlekedési útvonalakat, illetve az egyirányú utcákat. Természetesen megtalálhatók rajta a legfontosabb oktatási, parkolási, egészségügyi és kulturális információk is – mutatta be a három és fél hónap alatt elkészült alkotást Pethő Attila, a Stiefel Eurocart Kft. területi vezetője. Hozzátette: az önkormányzat nagy segítséget nyújtott a kiadvány elkészítéséhez, s a támogatók is az ügy mellé álltak.

A falitérkép háromezer példányban jelent meg, s a helyi vállalkozások ingyenesen igényelhetnek belőle. Hamarosan megjelenik a kereskedelmi forgalomban is kapható hajtogatós verzió is. A cég úgy tervezi, hogy ha lehet, még az idén elkészíti Heves megye térképét, valamint az egri borvidéket ábrázoló dokumentumot is. Utóbbin helyet kapnak a borászati vállalkozások adatai is, hiánypótló turisztikai kiadványról van tehát szó. Folyamatban van Gyöngyös térképének elkészítése is, az egrit legközelebb 2011-ben adják ki újra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!