Kultúra

2009.10.26. 07:16

Csillag születik: Enikő csalódott, Gyuri örül

A rózsaszentmártoni Popovics György és Németh Ferenc továbbjutott, a gyöngyöstarjáni Gáspár Enikő kiesett. Csillagok, születőben?

HEOL

A két jó barát évekkel ezelőtt egy kollégiumi teaesten debütált, majd most hét végén már az egész ország előtt is megmutathatták tehetségüket az RTL Klub Csillag születik című műsorában. A rózsaszentmártoni Popovics György és a tatai Németh Ferenc nemcsak zenei tudásukkal, hanem leleményességükkel is lenyűgözték a zsűrit.

– Nagy sikert arattunk azzal, hogy egy kuriózumnak számító verset, a kevesek által ismert Hollós Korvin Lajos líráját zenésítettük meg. A verset egy válogatásgyűjteményben találtam, s megzenésítettem. Nem gondoltuk, hogy ekkora sikerünk lesz. Örülünk, hogy a zsűri kellemesen csalódott bennünk – elevenítette fel a szombat esti műsort Popovics Gyuri, aki biztos abban, hogy még többre is képesek. – Nagyobb hatást tudunk elérni a dalainkkal, ha a közönséget is be tudjuk vonni az éneklésbe. Erre most nem volt mód, mert elvakítottak a fények, a nézők teljes sötétségben ültek.

Gyuri 9 éves kora óta énekel, tanult zongorázni. Feri autodidaktaként tanult meg gitározni, de zeneiskolában trombitált és kórusban is énekelt.

– A verseket, legyen az József Attiláé, Eminescué vagy Dsida Jenőé, popos stílusban zenésítjük meg, mert fiatalok vagyunk, ez a műfaj illik hozzánk – magyarázta választásukat Gyuri, aki bízik benne, hogy ha három rostán sikeresen túljutottak, akkor a későbbiekben is sikeresen veszik az akadályokat.

– Szeretnénk a legjobb 12-be bejutni. Ez az eredmény kellene ahhoz, hogy felfigyeljenek ránk, s népszerűsíteni tudjuk az általunk képviselt stílust. A tévés műsor sokat segíthet nekünk az ismertség megszerzésében, ami azért is fontos lenne, mert szeretnék zenei pályán maradni, zenét szerezni és éneket tanítani – mondta Popovics György.

Enikő megérezte, hogy nem lesz szerencséje

Kevésbé örömteliek a tapasztalatai a gyöngyöstarjáni Gáspár Enikőnek, aki boldogan vágott neki a megméretésnek. Az első két meghallgatáson nagyon emberségesen bántak vele.

– Arra törekedtem, hogy az előadásomat a harmónia jellemezze – jegyezte meg Enikő. – A tiszta énekhang mellett arra is ügyeltem, hogy a dalommal a külsőm is harmonizáljon. Erre rengeteg pénzt költöttem, a tévés fellépésre még ruhát is terveztettem magamnak.

A gyöngyöstarjáni énekes kitett magáért, hogy elnyerje mindenki tetszését, ám művészi karrierjét illetően nem a vágyai, hanem az első megérzései igazolódtak be.

– Mikor telefonon hívtak, hogy menjek és énekeljek, a barátnőm talán jobban örült, mint én – emlékezett vissza. – Sajnos, sok a rossz tapasztalatom. Volt, hogy a korom miatt utasítottak el, volt, ahol meg sem hallgattak. Bíztam abban, hogy most legalább az esélyt megkapom a bizonyításra. De a Csillag születikben is csalódtam, mert úgy éreztem, mindenkinek előre el volt döntve a sorsa. Órákat várakoztattak, majd a színpadra lépve csak unott arcok fogadtak. Amikor nem az én dalom szólalt meg, arra gondoltam, ki akartak zökkenteni. Oroszlán Szonja úgy indokolta elutasító döntését, hogy a közönségnek nem tetszett, amit csináltam, de szerintem beépített emberek fütyültek ki. Rosszul érintett, ahogy Stohl András és Ördög Nóra a színfalak mögött minősített. Úgy érzem, 38 évesen már nincs lehetőségem kitörni az ismeretlenből. Szeretnék énektanárhoz járni, fejlődni, de erre nincs pénzem.

További videók:
Popovics – Németh / Kávészünet -
http://www.rtlklub.hu/csillagszuletik/videok/73477


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!