2010.11.09. 05:52

A közönség mindig nevetni akar, nem pedig töprengeni

Jankovits Jenő neve elválaszthatatlan a Gyöngyösi Játékszíntől. Ötvenhat év után ez egyáltalán nem csoda.

Suha Péter

Hol kezdjük? – fordítja meg rögtön a szerepeket, és kérdez, amikor leülünk beszélgetni. Javaslom, semmiképp se a legelején, az ''54-ben alakult váltógyári alkalmi együttesnél, mert akkor a sosem érünk el a Gyöngyösi Játékszín jelenéhez. Ebben megegyezünk.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Jankovits Jenő: a könnyű műfaj az egyik legnehezebb. Fotó: Suha Péter
[/caption]

– Kevés olyan ember van, aki ötvenhat esztendeje vezeti a maga alapította csoportot – jegyzi meg a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével kitüntetett Jankovits Jenő. – Belegondolni is sok, hogy mennyi érán kellett átvezetni a csapatot. De sikerült. Mert sosem politizáltam, és a csoportban sem tűrtem meg soha a politikát. Persze, a kultúra nyelvén mi is „politizálunk”, de ez nagyon messze van a pártpolitikától. És ez így van jól.
A tőle megszokott lendülettel, mégis olykor tőmondatokban beszél. Hogy mennyi vesződséggel jár egy amatőr társulat mindennapjait irányítani. Elsősorban a külső körülmények miatt. Mert a Gyöngyösi Játékszínben egyébként – ha olykor van is „kanálcsörgés”, mint mindenhol – egy jó csapat dolgozik, csupa olyanok, akik imádnak játszani. Csak így lehet.

– A színpadi ember számára a legfontosabb a közönség, csupa nagybetűvel. És a közönséget akkor lehet jól szolgálni, ha a csoport elkötelezett. Ha a tagok összetartanak. Összetartoznak. Mert kell tartozni valahová. Ez hajtja lassan hat évtizede előre a Játékszínt. Mi egymáshoz tartozunk – állapítja meg az egy híján nyolcvanesztendősek megkérdőjelezhetetlen bölcsességével. S ha már a kérdőjeleknél járunk, odabiggyesztem az örök kérdőjelet: magas kultúra vagy könnyű műfaj?
– A könnyű műfaj egyáltalán nem könnyű. Az emberek nevetni, szórakozni szeretnek, és kevésbé töprengeni súlyos mondatokon. De manapság cseppet sem egyszerű megnevettetni az embereket, elfeledtetni velük egy-két órára, hogy mondjuk nincs befizetve a gázszámla.

Jankovits Jenő
Losoncon született 1931-ben.
Családja 1948-ban költözött Gyöngyösre.
Munkahelye nyugdíjazásáig: MÁV Kitérőgyár.
Gyöngyös Város Díszpolgára, Pro Civitate kitüntetett.
A Losonczi Kármán József Színház örökös tagja.

Jankovits Jenő nem „csak” a közönség szeretetére, a színpadi sikerekre büszke, de arra is, hogy sok száz színjátszóval dolgozott eddig, akik közül néhányan színészi pályára is kerültek. De sokkal fontosabbnak tartja, hogy a kezdetek óta színházba járó, színházat szerető és értő emberek kerültek ki a csoportból.
– És ez a lényeg – teszi hozzá nyomatékkal, majd mintegy mellékesen megjegyzi: holnap is játszunk. Mert a hívásnak, felkérésnek eleget kell tenni. S hogy meddig? Amíg az egészség engedi. Amíg a biztos hátteret adó család tolerálja. És amíg a kiszemelt utód át nem veszi a stafétát. De az se úgy lesz majd, hogy „mától te csinálod, Csilla”. Hanem csak szépen, fokozatosan. Kicsit lassítva, inkább a háttérből segítve. Mondhatnánk: amúgy öregesen – már ha ez a szó illene Jankovits Jenőre bármiképp is. De nem illik.