Kultúra

2012.07.18. 12:15

Négy férfi gatyában jön Egerbe!

A fővárosi Fogi Színház – Budapesti Bulvárszínház előadásában, az Agria Nyári Játékok keretében láthatják az érdeklődők Marc Camoletti zenés vígjátékát Négy férfi gatyában címmel.

HEOL

Fodor Zsóka, Nyertes Zsuzsa, Fogarassy Bernadett, Balázs Andrea, Straub Dezső, Böröndi Tamás, Beleznay Endre, Straub Péter – parádés szereposztásban a Négy férfi gatyában című zenés vígjáték az Agria Nyári Játékokon augusztus 31-én, 21 órakor a Líceum udvarán! A darab remek nyári színházi kikapcsolódásnak ígérkezik.

Ha egy darabban négy nő él egy lakásban, abból béke sosem lehet! Mert ha a háztulajdonosnak, példának okáért mondjuk táviratot van  kedve  feladni,  biztos,  hogy  az  albérlőknek,  de  még  a  szobalánynak  is  kedve  szottyan  ugyanazt  megtenni.  Ki  a  lakást  akarja kiadni, ki önmagát eladni. Van, aki modellt keres a festményéhez,  a másik meg zongoratanítványt. A megszólított urak pedig  érkeznek is szép sorban, de, hogy nem abban a sorrendben, ahogyan azt a hölgyek várják, abban biztosak lehetünk. Főleg, ha az  írót Marc Camolettinek hívják, és nem más ő, mint korának legnagyobb  bohózat  szerzője.  A  keveredések,  félreértések  hahotafakasztó ötletei pedig üzemszerűen dőlnek az író tollából. Mint a néző a nevetéstől. De addig nem szabadulhatunk az őrülettől, míg „legatyásodva” minden kandúr a párjára nem lel. Gyorsan elszalad az a két fergeteges felvonás, és mire a csomók kibogozódnak, elfelejtjük  minden  hétköznapi  búnkat,  bajunkat.  Camoletti  biztosra megy! Főleg ilyen szereposztással! A vidám, kissé pikáns, remek poénoktól sem mentes darab nagyszerű nyári színházi kikapcsolódásnak ígérkezik.

A Fogi Színház – alapította: Fogarassy András - az elmúlt tíz évben több tucat színdarabot állított színpadra és vitte el a színműveket különböző városokba, kulturális intézményekbe, művelődési házakba, városi színházakba. Repertoárjukon szerepel többek között felnőttek számára a sokak által kedvelt Mágnás Miska, a Luxemburg grófja operett, A szerelmes nagykövet, az Elvámolt nászéjszaka c. vígjáték, gyermekeknek: a Süsü, a Szaffi, a Dr. Bubó.

2012-ben mutatták be gyerekek számára Magyarországon elsőként színházi keretek között a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal című nagysikerű mesét, valamint nemrég volt a premierje a francia népszerű színész - Velle - által írt Szenteltvíz és kokain című darabnak. Fogarassy András, a Fogi Színház vezetőjének elsődleges célja a kultúrát házhoz vinni, az ország különböző pontjára, a társadalom szélesebb rétegeihez megfizethető áron eljuttatni színházi élményeket. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!