Kultúra

2013.02.18. 18:11

Egészalakos szobrot állítanak Gárdonyinak Egerben

A Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogatja a Gárdonyi-emlékév programjait.

P. A.

A Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogatja a Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezendő Gárdonyi-emlékév programjait – jelentette be L. Simon László Egerben. A kultúráért felelős államtitkár kifejtette: egyebek között egymillió forintot szánnak egy a Zeneakadémián tervezett nagyszabású koncert megvalósítására, 16 millió forintot költenek annak az agárdi kápolnának a felújítására, ahol Gárdonyit megkeresztelték, illetve 14 millió forint jut az egri Gárdonyi Géza Emlékház renoválására, a várban pedig 7 millió forintból alakítanak ki Gárdonyi-kuckót, s irodalmi fesztivált rendeznek, több mint 24 millióból.

Az emlékév során Gárdonyi születési helyén, Gárdonyban és Egerben egészalakos szobrot állítanak az írónak.

– Az Országgyűlés várhatóan már márciusban határozatot hoz arról, hogy október 17-ét Gárdonyi-emléknappá nyilvánítják – tette hozzá. – A kormányzat nyolcszáz példányban vásárolja meg a Kossuth Kiadó gondozásában megjelenő, 18 kötetes, Gárdonyi életművet felölelő sorozatot, amelyet hazai és határon túli iskolák, könyvtárak kapnak majd meg.

Habis László Eger polgármestere emlékeztetett, a Nagy Könyv írója mintegy 25 éven át élt és alkotott Egerben, neve összeforrt a megyeszékhellyel. Hangsúlyozta, az emlékév sok tekintetben a hazaszeretetről a magyarságról és az olvasásról szól, arról, hogy legyen időnk a könyvekre és egymásra. E gondolathoz kapcsolódik Eger „vándorregény” elnevezésű akciója, amelynek keretében 16 helyen állítanak fel könyvespolcot a városban a 18 kötettel. Ezeket mindenki ingyen hazaviheti majd, elolvashatja, és utána bármelyik Gárdonyi-pontra visszahelyezheti, hogy mások is elolvashassák. A kötetekben pedig rövid üzeneteket is hagyhatnak egymásnak a könyvbarátok.


Gárdonyi-pontok:

1. Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár
2. Bródy Sándor Könyvtár Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjtemény
3. EKMK Forrás
4. IFI Pont
5. Gárdonyi Ház
6. Bartakovics Béla Művelődési Ház
7. Bitskey Aladár Uszoda
8. Bikavér Borház
9. Kopcsik Marcipánia
10. Dobó István Vármúzeum
11. Eger MJV Polgármesteri Hivatal aulája
12. Eszterházy Károly Főiskola aulája
13. Park Fészek Klub (Hotel Eger Park)
14. Tűzoltó Múzeum
15. Történeti Tárház
16. Agria Park

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!