Kultúra

2017.04.25. 14:39

A könyvek ösztönözték

Teleki Klári művészetpártolót kértük meg ezúttal, mesélje el olvasóinknak, milyen volt kislányként.

Verebélyi Márta

– Ózdon láttam meg a napvilágot, kései gyermek vagyok, van egy kilenc évvel idősebb bátyám, Pál. Anyukám élelmiszerbolt-vezető volt, apukám a MÁV-nál műszaki ellenőr – sorolja Teleki Klári művészetpártoló, aki maga is szívesen alkot: digitális grafikával foglalkozik. – Amikor nem az iskolapadban ültem, az anyukámnak segítettem a boltban. Szívesen tettem. Láttam, milyen sokat dolgoznak a szüleim, hogy eltartsák a családot. Egész korán megtapasztaltam a munka világát. A nagymamám keze alá is sokat dolgoztam: virágokat termesztett és árusított Ózdon. Sokszor még ma is álmodom vele, hogy ott vagyok a kertjében – fűzi hozzá mosolyogva, nagyon szoros kapcsolata volt a mamájával. – A nyári szünetekben is ő vigyázott rám. Emlékszem, minden reggel friss tejjel és kiflivel várt. Ezeket mindig abból a pénzből vette, amit aznap reggel a virágok eladásával keresett meg.
 

 
Klári – vagy kis Klári, ugyanis közeli rokonával történő névegyezés miatt így hívták – egész életére kihatnak gyermekkori emlékei, a szüleivel, a nagymamájával eltöltött idő. Ő volt a legkisebb unoka, az idős hölgy kedvence, mivel szófogadó kislány volt.
– Az 1960–70-es években nagyon nagy nyüzsgés volt Ózdon – emlékezik. – Jól éltek az emberek, s óriási volt ott a kulturális élet. B. Tóth László, az Omega, a Metro és az Illés is sokat fellépett a városban akkoriban. Az utóbbi volt és még mindig a nagy kedvencem.
A kis Klári mindkét nagybátyjának életében fontos szerepet játszott a sport: az egyikük testnevelő tanár, a másikuk kosárlabdaedző volt. A kislányból mindenáron sportolót szerettek volna nevelni.
– A bácsikáim nem hagyták, hogy a testvéremmel elpuhuljunk. Először atletizáltam, később versenyszerűen szertornáztam, a gyári iskolában – ahová jártam – voltak az edzéseink. De a József Attila Gimnáziumban is szép sikereket értem el ebben a sportágban. A testnevelési főiskolán szerettem volna továbbtanulni, de a szüleim nem szerették volna, ha messzire kerülök. Az egészségügyben helyezkedtem el – részletezi Klári, aki az egri kórház vérellátójában dolgozott 40 esztendeig.
 


– Sokat olvastam kislányként. Szinte mindennap bújtam egy könyvet, és mindig a kötetek hatása alá kerültem, az azokban olvasott történetek inspiráltak, arra ösztönöztek, jól kell tanulnom, hogy sikeres legyek, és a maximumot hozhassam ki magamból.
A kislány nagyobb korában sokat volt egyedül, hiszen a szülei a munkából későn értek haza. De Klári mindig igyekezett feltalálni magát: sokat rajzolt, sétált, fotózott.
– Úttörő is voltam, jó szívvel emlékszem vissza erre az időszakra is. Fontos volt a közösség. Jó barátságok köttettek, jókat túráztunk, fotószakkörre is jártam. Fegyelemre tanítottak minket, egyebek között óvtuk környezetünket, olykor gyűjtöttük a szemetet.
Klári énekkaros is volt, bár saját bevallása szerint nem volt jó hangja. Ám a nemrégiben Oscar-díjat nyert Mindenki című rövidfilmben látottakkal ellentétben a tanára hagyta énekelni a kislányt, aki nagyon szerette a szereplést a kórussal. 
 
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Klári gyermekkorában
[/caption]
 

Mégis rátalált a művészet

Laborasszisztensi és egészségügyi menedzseri végzettséggel rendelkezik Klári, az egri vérellátóban vezetőasszisztens volt. Egyebek között Pro Sanguine díjban részesült. Kongresszusokon szerepelt, ő propagálta a Vöröskereszt helyi szervezetével együtt a középiskolásoknak a véradást, létrehozva az egri Diákvér projektet. Szívvel-lélekkel végezte ezt a munkáját, de a halál kérdésével – különösen a gyermekekével – nehezen birkózott meg. Rossz érzéseit a művészetek iránti figyelemmel küzdötte le. Még ma is alkot: digitális grafikával mély érzelmeket tükröző női arcokat rajzol. Nemrégiben egy pszichiátriai betegségekkel foglalkozó fesztiválra is felkérték, hogy készítsen grafikákat.

Verebélyi Márta Mégis rátalált a művészet Laborasszisztensi és egészségügyi menedzseri végzettséggel rendelkezik Klári, az egri vérellátóban vezetőasszisztens volt. Egyebek között Pro Sanguine díjban részesült. Kongresszusokon szerepelt, ő propagálta a Vöröskereszt helyi szervezetével együtt a középiskolásoknak a véradást, létrehozva az egri Diákvér projektet. Szívvel-lélekkel végezte ezt a munkáját, de a halál kérdésével – különösen a gyermekekével – nehezen birkózott meg. Rossz érzéseit a művészetek iránti figyelemmel küzdötte le. Még ma is alkot: digitális grafikával mély érzelmeket tükröző női arcokat rajzol. Nemrégiben egy pszichiátriai betegségekkel foglalkozó fesztiválra is felkérték, hogy készítsen grafikákat. Művészetpártolással foglalkozik napjainkban: a művészek tevékenységét segít megismertetni az emberekkel különböző rendezvények szervezésével Fotó: Márkus Attila Klári gyermekkorában Klári gyermekkorában -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!