történelmi darab

2018.05.08. 16:47

170 év után végre befejezik a világhírű magyar zeneszerző operáját

A Sardanapalónak Weimarban lesz az ősbemutatója.

Liszt Ferenc operáját, amelynek csak az első felvonása készült el, a Staatskapelle Weimar szimfonikus zenekar adja elő koncertváltozatban augusztus 19-én és 20-án Kirill Karabics vezető karmester vezényletével, Joyce El-Khoury szopránnal és Charles Castronovo tenorral a főszerepben.

A Weimarban komponált és most elsőként ott előadott zeneművet közvetíti a Deutschlandfunk rádió kulturális csatornája, az Audite zeneműkiadó pedig lemezen jelenteti meg – jelentette be kedden a weimari zenekar.

Az elfelejtett operát, amelynek kézirata a weimari Goethe- és Schiller Archívumban porosodott az elmúlt 170 évben, David Trippett, a Cambridge-i Egyetem professzora keltette életre Liszt saját instrukcióit figyelembe véve. Trippett több mint tíz évvel ezelőtt bukkant a nagyrészt gyorsírással papírra vetett kéziratra, amelyet töredékes, olvashatatlan és érthetetlen dokumentumként tartottak számon.

Az elmúlt három évben Trippett belemélyedt a kéziratba, aminek eredményeként tavaly júniusban egy tízperces ízelítőt mutattak be az operából a BBC Cardiff Singer of the World elnevezésű nagy múltú énekversenyen a feltörekvő örmény szopránénekes, Anus Hovhanniszján közreműködésével.

Trippett szerint „a fennmaradt anyag lélegzetelállító – egyedülálló ötvözése az olaszos líraiságnak és a finoman hangolt innovációnak. Semmi ehhez fogható nem létezik az operairodalomban. Megtalálható benne a Lisztre jellemző mézédes zenei nyelv, ám az is érezhető rajta, hogy a zeneszerző ekkortájt kezdte felfedezni magának Wagner operáit”.

„Ennek az operának az egyetlen forrásanyaga egy 111 oldalas kézirat zongorakottákkal és vokális részekkel. Mindig is úgy tartották, hogy lehetetlen összeilleszteni a művet, ám alapos vizsgálattal kiderült, hogy Liszt minden szükséges részletet lejegyzett az első felvonáshoz”

- mondta a szakember.

Trippett szerint Liszt hét éven át dolgozott az operán, amelynek librettója alapjául Lord Byron 1821-ben megjelent tragédiája szolgált Sardanapalról, az utolsó asszír királyról. A békeszerető királyt a politikánál és a háborúnál jobban érdekel a mulatozás és a nők, elítéli az erőszakot és a brutalitást, és naivan hisz az emberiség természetes jóságában. Lázadók azonban letaszítják trónjáról és ezért felgyújtja önmagát és kedvesét. Liszt operája Saradanapalo és kedvenc ágyasa, Mirra szerelméről szól, aki megpróbálja rávenni a királyt, hogy menjen háborúba, védje meg birodalmát.

Liszt a művel 1852-ben felhagyott az után, hogy elkezdett Wagner-operákat vezényelni Weimarban.

A mű kritikai kottakiadása 2019-ban jelenik meg az Editio Musica Budapest gondozásában.

„Liszt Ferenc nevét soha nem kapcsolták össze az olasz operával. Nagyon boldog vagyok, hogy a Sardanapalo premierjét vezényelhetem Weimarban. Ez a felfedezés nemcsak Liszt zenei örökségében, hanem a 19. száza zenetörténelmében nyit új fejezetet”

- hangsúlyozta kedden Kirill Karabics.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában