Kiállítás

2020.02.25. 14:39

A Bornemissza Szakgimnázium tárlata nyílt az egri plázában

A Mesterségek Dicsérete című kiállítást az Agria Park első emeletén, március kilencedikéig tekinthetik meg az érdeklődők.

Sz. M. L.

Fotó: Huszar Mark

– Egy olyan létesítményben ahol naponta ember megfordul, a vezetőségnek társadalmi felelőssége is van, hiszen képes lehetőséget nyújtani – annak a rétegnek akik idő vagy forráshiány miatt egyéb körülmények között ezt nem tehetik meg – arra, hogy vásárlóközönsége betekinthessen a művészetekbe teendői közepette – mondta köszöntőjében Szőke István, a Mesterségek dicsérete címmel nyílt kiállítás megnyitóján kedd délután.

A bemutatót megtekinthetik az Agria Park első emeletén, március kilencedikéig. Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Teleki Klári Agria Park Galéria vezetője és az Egri Szakképzési Centrum Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma szervezésével jött létre, és a szakmunkás mesterségek korokon átívelő fejlődését hivatott bemutatni, az intézmény harmincadik jubileumi tárlata. Uzelman Tamás az iskola igazgatója elmondta: nagy öröm, hogy ehhez méltóan, kihelyezett kiállításon mutathatják be az iskola diákjainak és tanárainak munkáját a nagyközönségnek. Megnyitó beszédében Borbély András, egykori igazgató kitért rá, hogy az egyre növekvő presztízsű szakmunkák sikere viszik művelőiket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában